Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha furcsára retusálnak egy nőt, az a megrendelő hibája - vallott egy külföldön dolgozó szakember. Nyugi, itthon még rosszabb a helyzet.
Egy neve elhallgatását kérő retusőr interjút adott a Buzzfeednek, amelyben kijelenti: tudja, hogy károsan befolyásolják a fiatal nők testképét. „Jó néhány éve hivatásos retusőrként dolgozom. Mostanában főleg a divattal és szépségápolással kapcsolatos hirdetéseken, de csináltam már mindent [...]. A divatos munkák során nem nagyon torzítom el a nők testét, mert ezt borzasztó dolognak tartom. Kértek már arra, hogy karcsúsítsak le egy derekat vagy soványítsam le a lábakat, de semmi durvábbat" – kezdte beszámolóját a meg nem nevezett szakember.
Kijelentette: ha egy modell testén utólag komolyan változtatnak, az mindig a művészeti vezető utasítása miatt van, a retusőröknek ebbe nincs beleszólása. A helyzet szerinte nem olyan drámai, mint amilyennek feltüntetik – ha annyira pocsék dolga lenne, már felmondott volna.
„Szerintem borzasztó az agyonretusált vagy torz testű modelleket fiatal lányoknak mutogatni, főleg olyan kiadványokban, mint a Teen Vogue, úgyhogy támogatom [az ezt ellenző kampányt]. Retus nélkül viszont nem lehet megúszni a dolgot, mert ha valami zavaró van az összképben, azt el kell tüntetni. De ha felhívják a figyelmet a torz testekre, az jó. Legalább kevésbé lesz természetes, ha a művészeti vezető megkér, hogy karcsúsíts le egy derekat. Azt viszont nevetségesnek gondolom, hogy a képek alá minden esetben ki kelljen írni, hogy retusáltak. E nélkül eleve nem adnánk ki képeket, úgyhogy minden hirdetés alatt ott lenne ez a tájékoztatás."
A retusőr szerint az embereknek sokszor eszükbe sem jut, hogy a modellek tudatosan választottak karriert, és oka van a sikerüknek. A génállományukkal remek alkatot és szépséget örököltek, emellett folyamatosan vigyáznak arra, mit esznek, sokat edzenek, wellnesszelnek, és a többi – szóval olyan dolgokat tesznek a megjelenésükért, amire másoknak se ideje, se pénze. Úgyhogy nem fair mindenre azt mondani, hogy persze, photoshop.
"Szupermodelleken is dolgozom, ilyenkor mindig megkérdezik, hogy mit csinálok velük. Sokszor tisztítjuk meg a bőrüket, hogy tökéletesnek tűnjön, de nem változtatok az alakjukon különösebben, mert ezek a lányok tényleg átkozottul jó géneket örököltek. Volt már, hogy eltüntettem róluk a csontosságot – amikor a modellek mellkasán látványosak a csontok, azt mindig kérik, hogy finomítsam." A derék karcsúsítása is gyakori, a bőrön átlátszó ereket, a szeplőket, anyajegyeket, a szem alatti táskákat is kivétel nélkül eltüntetik, csakúgy, mint a szőröket és a ráncokat. A fogakat is fehérítik, a szemeket hangsúlyozzák. Finomítják viszont a térdeket és a kéz ereit, illetve mindent, a mi elvonná a figyelmet az adott termékről.
„A retusálás célja, hogy azt hangsúlyozza, amit el akarunk adni. Sok kozmetikum-fotón dolgoztam már, a szempillaspirál-reklámok egyszerűen nevetségesek. A fotózáson természetesen műszempillát viselnek, aztán pedig utólag egyenként rajzoljuk meg a pillákat, amíg valóságos erdő nem lesz belőle. Ez kábé a legnagyobb hazugság – nem lehet felülmúlni." Egy modellel körülbelül húsz munkaórát is foglalkozhat, de még az autókat is keményen retusálják. A photoshop-katasztrófákat gyűjtő oldalakat rendszeresen szokta nézegetni, szerinte azonban gyakran nem hibát látni a képeken, hanem a valóságot: néhány modell tényleg ennyire sovány. Persze hibákat is talál – szerinte ezek általában amiatt kerülhetnek nyilvánosságra, mert nincs minőségellenőrzés, így a hozzá nem értők büntetlenül tevékenykedhetnek.
Az is gyakori jelenség, hogy a modell fejét vagy végtagjait levágják, és más fotóra helyezik, „például, mert fotóznak egy modellt, és a teste jól áll a képen, de hülye az arckifejezése. Lehet, hogy ilyenkor azt kérik, tedd át azt a fejet erre a testre". Megjegyezte, a rossz és a jó retus közt annyi a különbség, hogy az utóbbit nem veszi észre az olvasó.
Minden attól függ, mennyire szarrágó a főnök
„Az elején még megszabták, hogy utólag mennyit módosítsak a képeken, utána rám bízták. A főnök első kérése nyilván az volt, hogy a hájat szedjem le, a melleket meg föl kellett a pumpálni. És persze a combok is legyenek simák és cellulitiszmentesek" – mondta el a Díványnak Spongyabob, egy Budapesten dolgozó grafikus. Nem divatmagazinnál dolgozik: katalógusfotókat (nem, nem prostitúció) utómunkáz, de volt már, hogy a fotózás is az ő feladata lett.
„Az a baj, hogy ezekben a körökben nem költenek se sminkre, se fodrászra, nem jut eszükbe megdizájnolni a modelleket. Fel is lázadtam, hogy minden rajtam múlik, amikor hoznak egy nőt, akin se smink nincs és a frizurája nincs megcsinálva. Így a retus sose lesz annyira jó, mint egy kicsinosított élő modell. Illetve lesz, csak nem fizetnek annyit, hogy rászánj egy egész napot egyetlen képre. Így, hogy kevés pénzért dogloozom, egy csaj egy képével 10-15 percet foglalkozom. Ha negyvenes, vagy idősebb, akkor biztos van vele fél óra, néha egy óra is. Attól függ, mennyi időt és pénzt szántak a sokszor amatőr modellekre, mennyire táskás a szeme, effélék."
Megszólalónk úgy tapasztalta, egy kisebb cégnél a főnök általában nem akar fotósra költeni, hanem megpróbálja elintézni mással. Ha viszont van pénz, szánnak pénzt szakemberekre, „nem szopatják a grafikust, vagy a grafikus határozottabb. Én is lázadtam, veszekedtem is a főnökkel. Segített az ügyön, hogy volt egy kedvenc modellje, aki viszont nem volt hajlandó mosolyogni. Jó szar fotókat is csináltam róla, de hát tudtam vele mit kezdeni – pedig olvastam is hozzá szakirodalmat –, meg nem is az én dolgom, hogy kisminkeljem, megvigyorogtassam. Szóval egy kis kóró lett belőle a képeken. Aztán addig rinyáltam a főnöknek, amíg nem hozott szakembereket. De szerencsére egyre nagyobb az igény, hogy egyre kevesebb legyen a retus – esetünkben ez azért is jó, mert ha valakit kiválasztanak, élőben nem fordulnak sarkon, amikor meglátják a bányarémet."
A profi helyeken persze van pénz, így jut a szakemberekre is, nem egy szál grafikus sminkel, fotóz, utómunkáz. "A fotós asszisztense állítja be a lámpákat, hogy csillogjon a modell szeme. Na, én még néha a szükséges felszerelést sem tudtam kiharcolni. Van, aki ugráljon, hogy a modell mosolyogjon – és a modell is magától pózol, és nem utólag, képenként kell nekem kisminkelni a csajokat, hogy ugyanaz a nő minden fotón máshogy nézzen ki." Válság van, és Magyarországon vagyunk: szerinte emiatt próbálja mindenki olcsóbban megoldani a fotózásokat, akinek nincsen komoly tőkéje. Ennek ellenére megszólalónk úgy véli, ahol komoly modellfotózások zajlanak, ott igenis költenek a szakemberekre, és jó esetben egy kolibri sem érheti tetten a retust. „A nagyobb stúdiókat nem ismerem, de még nem annyira általános a helyzetem. Még."
