Tűsarkak, amikben nem lehet járni. Nőietlen fazonú, hordhatatlan ruhák. Melltelen, szögletes, sovány modellek, akik szinte járványként terjesztik az anorexiát a fiatalok körében. A Jezebel blog, illetve a New York Magazine újra elővette a témát, hogy a nők divatbajaiért nyilván nem lehet más a felelős, mint a tervezők. És kik a tervezők? Mindenki tudja, túlnyomó részben meleg férfiak.
Innentől kezdve kézenfekvőnek tűnik odáig leegyszerűsíteni a képletet, hogy divat címén a meleg férfiak a jelek szerint szándékos nőkínzást végeznek, amire más okuk nyilván nem lehet, mint a nőgyűlölet. Eddig jutott el a Jezebel bloggere Perez Hilton új divatoldala kapcsán, amire a New York Magazine szerzője rosszallóan ingatja a fejét.
Még rosszallóbban ingatná a fejét azonban Lakatos Márk stylist, aki minden bizonnyal nem osztja azt a véleményt - amit egyébként a gyakorlat is alátámasztani látszik -, hogy a melegek gyűlölnék a nőket. Sőt, éppen ellenkezőleg, imádják őket, vagy legalábbis valamilyen szinten azonosulni szeretnének velük. Szerinte a divatban megfigyelhető "egy látens transzvesztita attitűd. A szakmának a nagy alakjai saját magukra terveznek. A nőideál keresése stilizálva van, hiszen egy meleg férfi saját magában a női képet látja" - nyilatkozta nekünk egyszer a nap celebjeként.
Olyan tekintetben mindenképpen egy cipőben járnak a nők és a meleg férfiak, hogy mindkét csoport tetszeni szeretne a férfiaknak. Ezzel szemben egy (nem metroszexuális) férfinak nem igazán jut eszébe önmagát különösebben díszítgetni. Miért is tenné, amikor a nők zöme továbbra sem az ilyen szépséget, az esztétikumot, a vizuális ingert keresi a férfiakban? Így aztán érthető, ha a heteroszexuális férfiak közül keveseknek az élete forog az öltözködés körül, és inkább a melegek és a nők közül kerülnek ki a designerek.
Hogy akkor miért vannak mégis látványos kisebbségben a női tervezők? A New York Times ezzel kapcsolatban Tom Fordot idézi, aki szerint "egy férfi gyakran jobb designer egy nő számára, mint egy másik nő. Mi férfiak objektívebbek vagyunk." Ez a cikk arra is rámutat, hogy a nők valamilyen szinten mindig a riválist látják egymásban, ezért is kevésbé bíznak egy velük azonos nemű tervezőben. Egy nő nem szokta akarni, hogy egy másik nő szebb legyen. Ezért szinte furcsának hat, hogy egy nő megbízzon egy másik nőben az öltözködés, szépség tekintetében. Tehát mint ahogy a melegek sem gyűlölik a gyengébb nemet, ugyanúgy a vonzalom a másik irányban is megvan: a nők hajlamosabbak a homoszexuális férfiakban megbízni. Ilyen kérdésekben legalábbis.
De ha egyszer ekkora az összhang a két csoport között, akkor szeretetükben miért ilyen ronda kínzóeszközöket terveznek a meleg férfiak a nőknek, egy csontsovány modellt állítva eléjük példaképként? Az fölöttébb valószínűtlen, hogy erre a kérdésre a választ az összeesküvés-elméletek között kell keresni. Nehéz elképzelni, hogy bár a nők valójában zsigerből viszolyognak az őket állítólag elcsúfító, kényelmetlen divatipari termékektől, a meleg férfiak puszta gyűlölettől fűtött nemzetközi összeesküvése mégis eléri, hogy döbbenetes mennyiségben, méregdrágán és tömegesen vásároljanak belőlük.
Egyelőre a legvalószínűbb magyarázatnak azt kell elfogadnunk, hogy a nők azért tartják el a divatipart, mert tényleg tetszik nekik, amit az előállít. És ha elfogadjuk, hogy a nőknek túlnyomórészt valóban bejön az, amivel Párizs, Milánó és a többi divatfőváros elárasztja a világot, akkor ezen a nyomon továbbhaladva oda érkezünk, hogy a nők valószínűleg éppen legjellemzőbb és legszembetűnőbb tulajdonságuk miatt szeretik ezeket a holmikat. Ez a tulajdonság pedig pontosan az, amit sokan - elsősorban a heteroszexuális férfiak - a rondaság vagy nőietlenség szavakkal írnak le.
Egy nő tetszeni akar ugyan a férfiaknak, de azért nem akar kurvás lenni. Meg akarja magát mutatni, kívánatos, ápolt és különleges akar lenni, de nem hajlandó rögtön mindenben kiszolgálni a tipikus férfi valamennyi vágyát a mindent a szemnek elv jegyében. Amint arról egyszer az erotikus és a divatfotók közötti különbségek kapcsán már volt nálunk szó, egy egészséges hetero pasi egy nőnek nem ruhát, hanem meztelenséget tervezne, ezzel szemben egy meleg férfi önmagában is fel tudja fedezni a kívánatos, gyönyörű, de szinte elérhetetlen nő képét.
Márpedig ez a távolság, ez a nehezen megszerezhetőség csak olaj a tűzre a férfiak fejében, és pontosan ettől indul be az a bizonyos játék/küzdelem a két nem között, amiről az emberi élet mindig is szólt. Ez a dinamizmus valahol ott van valamennyi férfi-női kapcsolat alapjaiban, és ehhez az egyik oldal legfőbb kellékeit, azaz a női szépség eszközeit éppen azok a melegek biztosítják, akik ezt az egész játékot merőben máshogy játsszák.
