Jöjjön a pizza nehéz oldala Nápolyból. Az olasz konyha könnyű... persze.
Pár hete kitárgyaltuk a roppanós pizzát, most jöjjön a nápolyi változat. A pizza Nápolyból származik, ez akár lehetne az eredeti recept is, de ebbe a témakörbe én nem merek belemenni.
Az olasz konyha könnyű híre az északi iparvidék erős marketingtevékenységének köszönhető. Egyszer már kitértünk egy hegyvidéki receptre, most lemegyünk délre, mert Olaszországban minél magasabbra és délebbre megy az érdeklődő, annál nehezebb, vajasabb, csípősebb, édesebb és húsosabb konyhával találkozik.
A pizza Nápolyban a legnagyobb élmény, ezt minden városközi gyűlölködés ellenére osztja az egész ország. Ez éppencsak roppanós, de nehezebb, nem tűr meg minden feltétet. Az így készített tészta alján fél miliméter roppanás, felette két-három miliméteres olajos kelttészta réteg szívja magába a paradicsomszószt, és a feltétből leszivárgó zsírokat. Tömény, nehéz, Nápolyban hajlamosak mindezt olajban kisütni.
Amikor azt mondom tömény és nehéz, ne a kiszállított pufasztott izére gondoljanak. Csak a klasszikus roppanósnál testesebb, a képen is látható, még mindig vékony, a feltétet csak összetartó tésztáról van szó. De ez egy kicsit jobban jelen van, és kicsit csicsog az olívaolajtól.
Alig különbözik a roppanós pizzától, munkásabb és kell bele olaj. Egy kiló lisztet eldolgozok egy kocka langyos vízben feloldott élesztővel, sóval, cukorral és öt evőkanál olívaolajjal. Két-három órát melegen kelesztem. Átgyúrom, újrakelesztem másik két órát. Átgyúrom, kinyújtom 3-4 miliméter vastagon a kiolajozott tepsibe, beolajozom a tetejét is és újrakelesztem egy-két órát. A lehető legmelegebbre felfűtött sütőbe forró vízzel telt lábost rakok, ide tolom a tésztát. öt perc múlva megpakolom a feltétekkel, visszatolom másik tíz percre és készen van.
Sírnivalóan finom. A töményebb anyagokkal -szalonna, nehezebb sajtok, szalámi, crudo sonkák- megfejelt pizzának szerintem kicsit sok ez az alap, de ez ne tartson vissza senkit a vaddisznózástól, pasiknál sikeres recept.
