Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
„A divatshow-imat nem divatbemutatónak hívom, hanem divatszínháznak.
„A divatshow-imat nem divatbemutatónak hívom, hanem divatszínháznak. Ennek többek közt az az oka, hogy szeretem hangsúlyozni, hogy a bemutatott darabokat nyugodtan fel lehet venni bármikor. Ezek hétköznapi használatra készült ruhák”- mondta a Tejvajnak Orosz Réka divattervező, aki minden bizonnyal úgy véli, a divatbemutató szóról az embereknek a hordhatatlan ruhák jutnak eszükbe. Orosz Réka divatszínháza a Gödörben történet és dramaturgia nélküli bemutató volt, a színházi hagyományokra leginkább abban emlékeztetett, hogy az amatőr modellek különféle jelenetekben mutatták be a ruhákat, tettek néhány, a ruhának megfelelő teátrális mozdulatot, és néhány jelenetet szavalás kötött össze, amikor is Spilák Klára színésznő egy 1813-ból származó, magyar erotikus verset adott elő. Mint kiderült, már a reformkorban, a rovátkolt barom rovarrá összevonása idején is használták a pina szót. A tervezőnő szerint az sem mindegy, milyen zenére mutatja be a ruháit, mert például az egyik legutóbbi bemutatóján Csajkovszkijra „aludtak be az emberek, majd követelték legközelebb a tuctucot”.
De rátérve a ruhákra, Orosz Réka kollekciója javarészt selyem patchwork koktélruhákból, élénk, sokszínű estélyikből és csipkegyűjtők hagyatékéból származó, 150-200 éves csipkékkel díszített törtfehér, és púderszínű ruhákból áll. Ezek annak ellenére, hogy Orosz Réka szerint bárhol és bármikor viselhetők, még nemigen jöttek velünk szemben az utcán, sem pedig az Operabálon, ahol pedig a ruhaparódiák száma is jelentős. „Budapesten kevés a bátor ember, és a szokások is elütnek attól, amit én képviselek. Arra gondolok, hogy itthon egy estélyre tűzpiros vagy fekete ruhában érkeznek az emberek, világos estélyikre nem is gondolnak. Néhány éve a médiaestélyre almazöld ruhában mentem, és mondhatom, világítottam a sötét ruhás emberek közt. De ez leginkább itthon jellemző. Amikor szilveszterkor Bécsben voltam a párommal, neki egy törtfehér, hernyóselyem frakkot varrtam, én pedig vajszínű, csipkehasú estélyiben voltam. Megnézték a ruhánkat a többiek, de belefértünk a közegbe. Itthon inkább modellbulikon tudnám elképzelni a ruháimat, ahol mindenki magamutogató, és magamutogatásban egymásra licitálnak."
A bécsi kirándulástól eltekintve a tervezőnő ruháit külföldön még nem ismerik, de éppen azon dolgozik, hogy Athénban és Londonban is megjelenjenek a kollekciói. Orosz Réka elmondta, előfordul, hogy napi 18-20 órát dolgozik, és ez idő alatt nemcsak ruhákat szeretne készíteni, hanem azokon keresztül szeretné elérni azt is, hogy a hazai emberek divatszemlélete változzon. „Azt hiszem, megszállott vagyok. Szeretném feszegetni a határokat, de nem mindig kapom rá meg a megfelelő választ. Volt egy bemutatóm Selyemlányok, selyemfiúk címmel, amellyel többek közt az volt a célom, hogy bemutassam, selymet férfiak is hordhatnak anélkül, hogy selyemfiúnak néznék őket. Direkt fiú-lány párokat küldtem a színpadra, de a közönség a visszajelzések alapján egyféle selyemcuccot tudott elfogadni férfin: egy narancsos, rókavörösbe hajló árnyalatú inget. A tört fehéreket nem. Szóval van még min dolgozni”- mondta Orosz Réka, akinek csupán húsz percét raboltuk kérdéseinkkel a húszórás munkanapjából.
