Rejtélyes öko-szerszám jött szembe a kapualjamban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Amikor néhány hetes távollét után először léptem be az erzsébetvárosi otthonomként szolgáló bérházba, kétszeres döbbenetben volt részem.

Amikor néhány hetes távollét után először léptem be az erzsébetvárosi otthonomként szolgáló bérházba, kétszeres döbbenetben volt részem. Először is: színesek lettek a kukák! Ez már önmagában esztétikailag is sokat dobott az egyébként nem túl reprezentatív külsejű bejáraton (bár még így sem nevezhető a modern lakberendezés diadalának), de még jobb hír, hogy ezentúl nem kell negyed órás túrákat tennem az üres műanyagpalackokkal az újrahasznosító-"szigetig". A kék kuka ugyanis a papírgyűjtő konténert váltotta fel, a sárgába pedig mostantól a műanyagot kell dobálni. Kicsit továbbhaladva azonban egy első blikkre nehezebben megfejthető funkciójú szerkezet fogadott a falra erősítve. A fenti képen jobb felől látható. Hogy igazából miről van szó, azt a hajtás után nem dalban, hanem prózában és fotókban mondom el.

Nem igényel műszaki diplomát, hogy az ember másodpercek alatt rájöjjön, mire szolgál a készülék, de a gyengébbek kedvéért egy kis felirat is szerepel a szerkentyűn: palackpres.hu. Egy pillantás a (sárga) kukába azért mégis elendő annak megállapításához, hogy a szintet ennél valamivel alacsonyabban kellett volna belőni, ugyanis a szépen szétválogatott műanyagpalackok túlnyomó többségét mégis összepréseletlenül dobták ki a kedves lakók.

Vajon mennyibe került háznak az új kukák és a palackprés beszerzése? Esetleg lehet, hogy az utóbbit ingyen kaptuk a hulladéktárolókhoz, ha már ennyire egyszerre jelentek meg a kapualjban? Úttörőnek számít-e most ezzel az én erzsébetvárosi otthonom, vagy az ilyesmi már rég standard felszerelése a civilizált magyar társasházaknak? Megannyi kérdés.

Persze az, hogy ennyi trükkel kell az embereket rávenni arra, hogy ugyan szemeteljenek már szelektíve légyszíves, azt az üzenetet is magában hordozza valahol, mintha ezzel valami szívességet tennének a lakók, hogy külön gyűjtik a különböző anyagokat - miközben ez nem jócselekedet, ez a minimum. Mindenesetre aki eddig a fáradtságra fogta, hogy nem szelektál, mert túl messze van a "sziget", annak most új kifogást kell kitalálnia. Én meg önfeledten préselgetek közben tovább.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.