A flan-posztban említettem a dulce de leche-t, Latin-Amerikában azt kennek alá a tányérra. Okkal teszik.
A dulce de leche egyfajta sűrű karamellkrém, maga az elfolyósodott krowka karamell, rommá alázza az akármekkora előnnyel induló nutellát.
Egy kis pohár dulce de leche előállításához szükség lesz egy liter teljes tejre és fél kiló nádcukorra. Nem barnacukorra, hanem nádcukorra. Nem ugyanaz. A barnacukor sok esetben melasszal megfestett répacukor, a szentjánoskenyérmaggal és legszarabb minőségű kakaóporral barnára festett búzakenyér esete. Jókat röhögök a divatosan, szerintük egészségeset zabáló díszpintyeken, mikor ezekhez a kamu és rossz minőségű termékekhez ragaszkodnak és télen náthásan, nyáron allergiásan papolnak a mit hogy kellenéről, és a kávézóban nyafognak a barnacukorért. Úgyhogy dobozt fordít és megnéz, miből van a cukor, ha 100% nádcukor az jó lesz. Az Ezüstkanál márka barnacukrát pedig vissza a polcra, mert az például melasszal festett répacukor, hülye aki kifizeti. A nádcukor gazdag ízvilágáért kiáltó recepteket nem lehet az ízetlen répacukorral elkészíteni, akkor sem, ha barna. A répacukornak van helye a gasztronómiában, eszem ágában sincs temetni, de itt most csak rombolna.
A cukorral elkevert tejet egy csipet sóval, fél rúd vaniliával alacsony lángon fel kell tenni főni. Az első egy óra eseménytelen, elvan magában, lehet, hogy összecsomósodik, nem kell vele törődni. Egy óra múlva emelni kell a lángon és addig kevergetni, amig előbukkan a lábos feneke (fél óra). Ha még csomós, robotgéppel el lehet simítani, aztán ki egy pohárba, kész is van. A flan mellett kiváló palacsintába, vagy fagylalt mellé. Pusztítóan édes és kalóriadús.
