Japánban már férfiak is hordják a hájszorító fehérneműt

Olvasási idő kb. 1 perc

Az Isten ugyan a férfit teremtette meg először (az egyik verzió szerint legalábbis), de a hasleszorítással alakot formáló fehérneműt a nők számára kreálták elsősorban a gyártók.

Az Isten ugyan a férfit teremtette meg először (az egyik verzió szerint legalábbis), de a hasleszorítással alakot formáló fehérneműt a nők számára kreálták elsősorban a gyártók. Aztán ahogy Ádám oldalbordájából Éva lett, úgy alkotta meg a japán Wacoal nevű cég a gumírozott bugyi férfiverzióját. Az új terméket a japán divathéthez kapcsolódóan mutatták be hétfőn egy sajtótájékoztatón, ott készült a fenti fotó. Az utóbbi három évben 7,2 milliót adtak el ebből a modellből nőknek, amin felbuzdulva a Wacoal végzett egy kis piackutatást.

A felmérés eredménye azt mutatta, hogy a 30-40 éves japán üzletemberek 95 százaléka úgy érzi, külsejük legproblémásabb része a derekuk. A nekik szánt úszógumi-ellenes alsógatyát persze nem túlsúlyos modelleken mutatták be, így aztán egyelőre nem tudjuk megállapítani, hogy a "Cross Walker" névre keresztelt ruhadarab valóban vékonyítja, vagy inkább csak hurkásítja-e majd a szépségre vágyó japán üzletembereket. Mi mindenesetre gondolni sem merünk arra, milyen lehet egy fülledt nyári napot ilyen elasztikus szorítókötésbe csomagolva végigcsinálni. Ha önnek vannak tapasztalatai, vagy legalábbis elképzelései, mindenképpen ossza meg őket velünk egy hozzászólásban! (fotó: AFP)

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.