Van ám, például kedves barátnőm is, de nagyon.
Van ám, például kedves barátnőm is, de nagyon. Nagyon kedves és nagyon szereti. Mindig odaadom neki az egybensült pisztráng arcát is, boldogan piszkálja le a pofájáról a húst, szürcsölgeti az agyat. Már kitaláltam neki a fürjnyelvnél is manieristább pisztrángpofa-pástétomot, de sose bonyolódtam bele. Aztán szokásos szerdai turnémon a halasnál megláttam a félrepattintott lazacmaradékokat, jó nagy fejekkel, 20-30 deka lehetett darabja. Hmmm. Hát nincs mit tenni, eljött a pillanat, olcsón is lehet örömet szerezni, kérnék két lazacfejet a filé mellé.
A lazacot szusiba, carpacciónak, vagy kis vajon éppenhogy lekapatva szoktam megcsinálni, legfeljebb sózom, de leginkább nyersen kapdossunk fel csapatostul a vágódeszkáról a nyesedékeket. De egy egész fejet nem rakhatok még egy nyerslazac és halfejevő elé se hidegen, üveges halszemekkel, pláne kettőt, ugye örülsz?
Rendesen megpároltam fokhagymán, babérlevéllel és egy kis hagymával, ahogy a pisztrángot szoktam, aztán vártam a hatást. Bejött, tányér se kellett neki.
Lazacfej, istenem, tudunk élni...
Aznap nem a fej volt a legdurvább a menűben, mert kaptam egy darab harcsamájat bónuszba a halasemberemtől, próbáljam ki, milyen jó. Hát az nem kifejezés, csak átsütöttem egy kis olívaolajon, ahogy nagy kedvencemet a borjúmájat szoktam, de ez, ez annál sokkal jobb, porhanyós, haltejhez, ikrához hasonló ízű, egyszerűen mennyei. Egy baja van, pult alól kell kérni, pontosabban előkönyörögni, mint a szociban a banánt. Milyen furcsa kulináris szokásokat ismer még?
