Hogyan legyünk gebe picsák?

Olvasási idő kb. 1 perc

Jelenleg Amerika legnépszerűbb táplálkozási könyve a két exmodell által írt Skinny Bitch című könyv, aminek legfőbb célkitűzése, hogy segítségével a hölgyek elérhessék az annyira áhított nullás méretet.


Jelenleg Amerika legnépszerűbb táplálkozási könyve a két exmodell által írt Skinny Bitch című könyv, aminek legfőbb célkitűzése, hogy segítségével a hölgyek elérhessék az annyira áhított nullás méretet. Mindezt persze az egészséges táplálkozás álcája mögé bújtatva, hiszen mint azt már rögtön a borítón olvashatjuk, a cél, hogy „ne együnk több szart”. Az amúgy is népszerű könyvből mintegy 600 százalékkal többet adnak el, mióta Victoria Beckham-et is lencsevégre kapták egy példánnyal a kezében.

Táplálkozási szakértők szerint egyébként a könyv sok új ötletet nem tartalmaz, a szokásos közhelyeken kívül, hogy figyeljünk oda, mit eszünk, meg hogy ne majszoljunk a tévé előtt. Amit kínál, az tulajdonképpen egy vegan diéta, a szerzők szerint – akik magukat büszkén skinny bitch-nek hívják - tehát a siker érdekében felejtsük el a tejet és mindenféle tejterméket, sajtot, joghurtot, emellett a tojást, a halat és természetesen a húst is. Amit ehetünk, az teljes kiörlésű gabonából készült kenyér és tészta, valamint barna rizs, zöldségek (természetesen bio), gyümölcsök (ez is bio), szója, szójatej és jó sok bab. Ha ezt követjük, hamarosan úgy nézhetünk ki mint Beckhamné, bár a műmellbimbókat valószínűleg külön meg kell majd venni.

A könyv sikere mindenesetre hatalmas, decemberben jön a második rész: Skinny Bitch in the Kitch. A cím szellemes, kíváncsian várjuk, mit lehet vajon főzni babból és szójatejből?

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.