Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Olvasási idő kb. 3 perc

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Ebben a cikkben a túlóra legfontosabb szabályait szedjük össze a Blikk Rúzs összefoglalója alapján.

Nem minden túlórára kell igent mondani

A túlóra önmagában nem jogellenes akkor sem, ha csak a munkaidő vége előtt röviddel közlik. A törvény nem határoz meg kötelező előzetes értesítési időt, vagyis elvileg akár egy adott napon, szóban is elrendelhető. A munkavállaló ugyanakkor kérheti, hogy a munkáltató ezt írásban is rögzítse.

Késő este három munkavállaló egy laptop előtt dolgozik
Évente főszabály szerint maximum 250 óra túlóra rendelhető el
Fotó: skynesher / Getty Images

Vannak azonban olyan élethelyzetek, amikor a munkáltató nem utasíthatja a dolgozót rendkívüli munkára. Várandósság esetén annak megállapításától kezdve tilos a túlóra. Ugyanez igaz a kisgyermekes munkavállalókra is. A gyermek hároméves koráig főszabály szerint nem rendelhető el rendkívüli munkaidő.

Külön védelem illeti meg azt is, aki egyedül neveli gyermekét. Ez esetben is kizáró ok, ha a gyermek három évnél fiatalabb, három- és négyéves kor között pedig csak akkor lehetséges a túlóra, ha ehhez a munkavállaló írásban hozzájárul.

A munkáltató akkor sem járhat el korlátlanul, ha a túlmunka a dolgozó egészségét veszélyeztetné. Ha a munkakör vagy a munkavállaló állapota miatt a pluszmunka egészségkárosító kockázattal járna, az nem rendelhető el. Fontos szabály az is, hogy a munkáltatónak figyelembe kell vennie a dolgozó méltányos érdekeit.

Idézőjel ikon

Ha a túlóra bizonyíthatóan aránytalan sérelmet okozna – például egy előre kifizetett családi program, fontos orvosi beavatkozás vagy más nyomós ok miatt –, a munkavállaló megalapozottan tagadhatja meg a munkavégzést, különösen akkor, ha a feladat mással is megoldható.

Évente főszabály szerint 250 óra túlóra rendelhető el. Ezen felül legfeljebb 150 óra önként vállalt túlmunka jöhet szóba, de csak írásos megállapodás alapján.

A túlóráért az alapbéren felül általában 50 százalék bérpótlék jár, amely megállapodás esetén szabadidővel is kiváltható. Pihenőnapon vagy munkaszüneti napon végzett munka esetén a pótlék főszabály szerint 100 százalék, illetve 50 százalék, ha a munkáltató másik pihenőnapot ad.

Kivételes helyzetekben – például baleset, elemi csapás vagy súlyos kár megelőzése, elhárítása érdekében – a túlóra szélesebb körben rendelhető el. Ilyenkor a korlátok egy része sem érvényesül.

Kapcsolódó cikkünkben arról olvashatsz, hogy a hosszú munkanapok milyen hatással lehetnek az agy szerkezetére.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.