Kétnapos boltzár jön – csak itt tudsz majd vásárolni

Közelkép egy szupermarketben élelmiszert vásárló férfiról.
Olvasási idő kb. 2 perc

A pünkösdi hosszú hétvégén két napig zárva tartanak a nagy áruházláncok, érdemes időben bevásárolni.

Pünkösdvasárnap és pünkösdhétfő egyaránt hivatalos munkaszüneti nap, ami azt jelenti, hogy május 24-én és 25-én a legtöbb bolt zárva lesz.

Zárva lesznek a nagy üzletek a pünkösdi hosszú hétvégén

Pünkösd két napján egységesen zárva tartanak nagy élelmiszerláncok üzletei, beleértve a Lidl, az Aldi, a Tesco, a Spar, az Interspar, a Penny és az Auchan egységeit. Nem nyitnak ki a plázák üzletei, a ruházati- és bútorboltok, valamint a nagyobb drogériák sem – hívta fel a figyelmet a Kemma.hu.

Egy bevásárlóközpontban álló, fém bevásárlókocsi piros fogantyúval
Érdemes előre készülni a kétnapos boltzárra a pünkösdi hosszú hétvége előtt
Fotó: Stockah / Getty Images

A CBA, a Príma és a Coop esetében a legtöbb üzlet szintén zárva tart majd. De mivel sok bolt franchise-rendszerben működik, lehetnek kivételek, érdemes előre megnézni az adott egység nyitvatartását.

Május 23-án, szombaton még a megszokott hétvégi rend szerint lehet vásárolni, de készülj fel arra, hogy a kétnapos boltzár előtt jóval nagyobb lesz a forgalom a megszokottnál.

Érdemes már csütörtökön vagy pénteken beszerezni a tartós élelmiszereket, italokat, a hosszú hétvégére szükséges háztartási cikkeket, hogy szombatra legfeljebb egy gyors bevásárlás maradjon.

Így válaszd ki a Díványt!

Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Itt vásárolhatsz a boltzár idején

Ha vasárnap vagy hétfőn mégis valamire szükséged lenne, a boltzár ellenére marad némi mozgástered. A benzinkutakon működő boltok, példul a Spar Express vagy a Fresh Corner egységek nyitva lesznek.

Vásárolhatsz még éjjel-nappali kisboltokban, trafikokban is, de ezek csak akkor lesznek nyitva, ha a tulajdonos vagy közvetlen családtagja áll a pult mögött.

A vendéglátóhelyek és a virágüzletek egy része szintén nyitva tarthat egyéni döntés alapján, a gyógyszertárak közül pedig a kijelölt ügyeletes patikák biztosítják az ellátást.

A megszokott nyitvatartási rend május 26-án, kedden reggel áll vissza, akkortól a boltok a szokásos hétköznapi menetrend szerint várják a vásárlókat.

Szeretnéd olyan élelmiszerekkel megtölteni a kamrát, amelyeknél nem kell attól tartanod, hogy felhasználásukig megromlanak? Akkor ennek a listának örülni fogsz!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.