Úgy tartják, hogy a kimonodott szónak ereje van, halottról vagy jót, vagy semmit, és lekopogom, de alapvetően sikerült bevonzanom a jó dolgokat azzal, ha rájuk gondoltam. Hogy mi áll az előző egy mondatba sűrített szokások és babonák legfurcsábbika, a lekopogás mögött, és hogy honnan ered, kiderül, ha tovább olvasol.
A régi korok emberének mindennapi életét számtalan népszokás, hiedelem és babona szőtte át. A legtöbb eredetéről ugyan fogalma sem volt, s lehet, hogy el sem gondolkodott azon, honnan eredhet. Mi azonban kíváncsiak voltunk, hogy miért is kell – háromszor – lekopogni valamit, ha félünk a megvalósulásától.
Nem csak hazánkban terjedt el a lekopogás szokása, angolszász területen, Nagy-Britanniában és Amerikában, sőt Ázsiában is kopognak, ha félnek valaminek a megvalósulásától. Van, ahol fán kopogtatnak ilyenkor, van, ahol fém felületet keresnek hozzá, közös bennük a hit, miszerint a koppintások sorozata megakadályoz valamit.
Szokássá vált a lekopogás
Az ősi hiedelmen alapuló szokás a világ egyes részein a szent fákhoz, a természet erejéhez kapcsolódik. Főként Ázsiában, ahol a fák szellemeit a mai napig tiszteletben tartják, számított, hogy milyen felületet érintenek meg a babonás emberek. Van, ahol úgy vélik, a kopogás elrejti a mondanivalót az erdő szellemei elől, akik majd nem hallják meg a baljóslatú szavakat, így nem is teljesülnek be azok.
A keresztény hagyomány szerint a fa felületen való lekopogás Jézus Krisztus keresztfájához vezethető vissza, és azért kell három ízben koppintani, mert a Szentháromság mindhárom személyét megszólítjuk ezzel. Steve Roud történész azonban úgy találta, a lekopogás első írásos emlékei a 19. század elejére vezethetőek vissza. Szerinte a lekopogás hagyománya a bújócskához hasonló gyermekjátékokra eredeztethető vissza, ahol a hunyó vagy a fogó elől menekülők egy adott fát érintenek meg a játék során a védelemért.
A menedékkérők koppintása
A lekopogás keresztény gyökereit erősíti meg az a vélekedés is, miszerint a menedékkérők a templom kapuján kopogtatva bebocsátást nyertek, legyenek bármiben is bűnösök, nem adhatták őket a törvény kezére. Ez a szokás még a normann hódítás előtt kialakult Angliában, majd terjedt el egyre több európai országban.
Mire a kereszténység elterjedt hazánkban, a templomok szolgáltatta menedékjog is belekerült a törvényekbe. Szent István király azzal a megszorítással vette át az egyház nyújtotta menedékjogot, hogy azok, akik a közjó, a király vagy az ország biztonságát veszélyeztetik, nem élhettek ezzel a kiváltsággal.
„Aki a király vagy a királyság ellen összeesküdött, ne találjon menedéket a templomban”
– áll Szent István első Törvénykönyvében.
Angliában olyannyira élt ez a szokás, hogy néhány templomnak speciális kopogtatója is volt, amivel koppintani sem kellett, elég volt csupán megérintenie a bűnösnek ahhoz hogy biztonságban legyen. Ilyenkor általában 40 napja volt arra, hogy bíróság elé álljon, vagy el kellett hagynia egy kijelölt határátkelőn keresztül az országot. Ha nem jelentkezett önként a 40 napon belül a bíróságon, szolgasorba taszították.
Ha kíváncsi vagy, mitől rettegtek régen az emberek leginkább, ide kattintva érdemes tovább olvasnod.
