Kamerák lesznek ezekben az autókban: előre szólnak róla az utasoknak

Olvasási idő kb. 1 perc

Mostantól hivatalosan is regisztrálhatják saját fedélzeti kamerájukat az Uber-sofőrök, az utasokat azonban még az utazás előtt tájékoztatja a rendszer arról, ha a járműben felvétel készül. A frissítés a térségben elsők között jelenik meg Magyarországon, Csehországgal és Horvátországgal együtt.

A „Bring Your Own Dashcam” (BYOD) nevű funkciót nem sokkal azután jelentették be, hogy az Ubert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hivatalos személyszállítási partnerévé választották – adta hírül az Economx.

Kamerával védik az autó sofőrjét és az utasokat

A BYOD célja, hogy egységes, digitális keretet adjon az utazások rögzítéséhez, így

növelve a sofőrök és az utasok biztonságérzetét.

Az autókban a sofőrök hivatalosan is regisztrálhatják fedélzeti kamerájukat
Fotó: Szollár Zsófi / Index

A rendszer egyik kulcseleme az átláthatóság. Ha az utas olyan sofőrhöz kerül, aki regisztrált fedélzeti kamerát használ, erről automatikus értesítést kap még az indulás előtt.

Ha valaki nem szeretne a felvételen szerepelni, díjmentesen lemondhatja az utat, és másik autót kérhet.

Nem sért adatvédelmi szabályokat

Adatvédelmi szempontból az Uber hangsúlyozza, hogy nem követi élőben a kamerák felvételeit, és nem is tárolja azokat. A rögzített anyagok felett a sofőr rendelkezik,

Idézőjel ikon

a platform csak akkor férhet azokhoz, ha a jármű vezetője egy konkrét biztonsági ügy kivizsgálásához önként megosztja azt az ügyfélszolgálattal.

A megoldás megfelel az európai adatvédelmi szabályozásnak, így a GDPR-előrírásoknak is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.