Két vármegyében magas középhőmérséklet miatt adtak ki figyelmeztetést, ám a ma még közel sem lesz olyan pokoli meleg, mint a hét ránk váró napjain. Mutatjuk, milyen időjárásra számíthatunk.
A figyelmeztetés Bács-Kiskun és Csongrád-Csanádra érvényes, miután ezekben a vármegyékben a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 25 Celsius-fokot – látható a HungaroMet veszélyjelzési térképén.
Többfelé erős lesz a szél
Ahogyan az elmúlt napokban, úgy a következőkben sem kell csapadékra számítanunk: a meterológiai szolgálat előrejelzése szerint ma délelőtt derült időre van kilátás, délután azonban délnyugaton és nyugaton néhol lehetnek felhők.

A szél viszont estig többfelé lesz élénk, a Tiszántúlon és a Zemplén térségében azonban erős széllökések is várhatók. Noha ma sem fogunk fázni,
az országszerte 27 és 32 Celsius-fok körül alakuló legmagasabb nappali hőmérséklet még semmi ahhoz képest, amilyen forróság a következő napokra ígérkezik.
Fokozatosan melegszik az időjárás
A levegő hőmérséklete várhatóan mindennap 2-2 fokot emelkedik, így a hétvégére már nem kizárt a 39 Celsius-fok sem. A hőség nem adja alább a hét során azokon a helyeken sem, ahol megnő a záporok vagy a zivatarok esélye. Enyhülést csupán az éjszakák jelentenek majd, amelyek általában 11-17 fokosra hűlnek, sőt, lehet olyan hajnal is a hidegre hajlamos helyeken, ahol 10 Celsius-fok alá is süllyedhet a levegő hőmérséklete.
























