Ebből iszol mindennap, pedig a vécénél is piszkosabb

Olvasási idő kb. 2 perc

Sokan viszik magukkal mindenhová vizespalackjukat, hogy biztosan megigyák a naponta szükséges mennyiségű vizet: a baj abban rejlik, hogy takarítani ritkán szokták, hiszen ez csak víz. Hogy mekkora hibát követsz el, ha te is ezt a gyakorlatot követed, kiderül cikkünkből.

Bár kissé ellentmondásosnak tűnhet, hogy egy palack, amit a legtöbben sima vízzel töltenek meg, szennyezett lehet, egy tanulmány azt mutatja, hogy a veszély nagyon is valós. Számítások szerint egy átlagos felnőtt újrafelhasználható vizespalackja akár 75 ezer baktériumot is tartalmazhat – többet, mint egy vécéülőke.

Így kerülnek a baktériumok a vizespalackba

Charles Gerba, az Arizonai Egyetem mikrobiológusa és virológiai professzora azt mondja, hogy minden alkalommal, amikor belekortyolsz a palackba, a szádból baktériumok kerülnek bele. Ilyen mikroorganizmus lehet például a Staphylococcus aureus, amely a bőrfertőzésektől kezdve a tüdőgyulladásig sokféle betegséget okozhat, vagy a komoly bélrendszeri panaszokat kiváltó E. coli, de ugyanez érvényes az influenzáért és a herpeszért felelős vírusokra is.

A fém és a műanyag vizespalackok is ugyanúgy szennyeződhetnek
Fotó: AnSyvanych / Getty Images Hungary

A professzor szerint az ember immunrendszere hozzá van szokva az adott személy szájában és torkában élő mikroorganizmusokhoz. Ha azonban egy kórokozó külső forrásból származik, könnyen fertőzést válthat ki.

Ezért is rossz ötlet hagyni, hogy más is igyon a palackodból, vagy piszkos kézzel fogdosni a száját.

A penész is megtelepedhet benne

A vizespalackok nemcsak a baktériumok terjedésének kedveznek, hanem kedvező feltételeket teremtenek a penészgombák elszaporodásához is, melyek közül a Stachybotrys chartarum, más néven a fekete penész a leggyakoribb.

A penész a nedves, sötét körülményeket kedveli, ami tökéletesen illik egy palack belsejére.

Ahhoz, hogy a penész fejlődni tudjon, szüksége van táplálékra is, de ebben sem szenved hiányt: a szádból a palackba jutó baktériumok bőséges lakomaként szolgálnak számára. A penészgombák ráadásul szeretik a cukrot, így ha édes italt töltesz a palackba, azzal csak rontasz a helyzeten.

A kulacs anyaga ilyen szempontból kevésbé lényeges. A műanyagon ugyan valamivel gyorsabban üti fel a fejét a penész, de megjelenése mögött az esetek 90 százalékában a nem megfelelő higiénia áll, ami komoly veszélyeket rejt magában.

A penésszel fertőzött víz nem egyszerűen csak rossz ízű, akár mérgezést is kiválthat, ami olyan tünetekkel járhat, mint a fejfájás és az orrvérzés.

A megoldás: tisztítsd ki!

Ha aggódsz a káros mikroorganizmusok miatt, a palackodat lehetőség szerint mindennap vagy legalább heti rendszerességgel tisztítsd ki. Ehhez nem elég egy gyors öblítés, fertőtlenítened is kell.

Ha a kulacs mosogatógépben mosható, akkor viszonylag egyszerű a dolgod, mivel egy fertőtlenítő ciklus az összes baktériumtól megszabadít. Ha nem, akkor szükséged lesz egy mosogatókefére, hogy a nehezen elérhető pontokhoz is hozzáférhess.

Attól, hogy kiöblíted, még nem lesz tiszta
Fotó: Dougal Waters / Getty Images Hungary

Szakemberek szerint a legjobb eredményt úgy érheted el, ha előbb megtöltöd a palackot forró vízzel, hozzáadsz egy evőkanál ecetet, lezárod a tetejét, majd megvárod, amíg kihűl. Ezután már csak annyit a dolgod, hogy kiöblíted, majd kefét ragadva mosogatószeres vagy szappanos vízzel átdörzsölöd a belsejét.

Ha nincs kéznél ecet, megteszi a fehérítő is: oldj fel 5 evőkanálnyi mennyiséget egy liter vízben, és azzal mosd ki, vagy egyszerűen áztasd bele a palackot. A végén ne felejtsd el szárazra törölni egy konyharuhával vagy papírtörlővel! Fontos, hogy amíg a belseje is megszárad, ne zárd le a palackot, mert ha nedves marad, könnyebben bepenészedik.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.