Hetek óta nincs hideg víz több kórteremben ezen a magyar klinikán

Olvasási idő kb. 2 perc

A hideg víz hiányára panaszkodnak a budapesti klinika szülészetén fekvő páciensek, a klinika egyes kórtermeiben hetek óta csak meleg víz folyik a csapokból.

Bár jó ideje kánikula tombol az országban, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Üllői úti telephelyén számos kórteremben csak meleg víz folyik a csapokból.

A problémát a 444 egyik olvasója jelezte, aki szerint a szülészet egyik kórtermében csak forró víz folyik a csapból. A portálnak arról is beszámolt, beszélt olyan ismerősével, aki augusztus közepén szült ott, és már ekkor is ilyen körülmények voltak, tehát több hete nem oldódott meg a gond.

Mint hozzátette, ez azért is jelent problémát, mert a zuhanyzás az egyik leghatékonyabb természetes fájdalomcsillapítási módszer a szülés során, és

Idézőjel ikon

az idei nyári kánikula idején eleve nagyon hiányozhatott a hideg víz a kórházban fekvőknek, illetve a hűsítő zuhanyzás lehetősége.

Frissítően hat a nyári forróságban a hideg víz, a fővárosi klinika több kórtermében azonban jelenleg ez nem elérhető
Fotó: Veronique Beranger / Getty Images Hungary

A hidegvíz-hiánnyal kapcsolatos megkeresésre a Semmelweis Egyetem sajtóosztálya reagált, akik közölték:

„Ismert műszaki hiba okozza, hogy a fővárosi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti telephelyének egyes helyiségeiben hol langyos, hol pedig meleg víz folyik a csapokból. A probléma nem terjed ki az épület és az érintett részlegek teljes területére, az csak néhány kórteremben tapasztalható." 

A hiba elhárításán – több cég és vállalkozó bevonásával – dolgoznak, de „a betegforgalom intenzitása, a kórtermek és az ellátási terek érintettsége miatt, valamint a betegellátás folyamatos biztosítása mellett ez csak lassabb ütemben tud megvalósulni.” 

A klinika hozzátette, ezúton is kéri a páciensek türelmét és megértését, illetve mindent megtesz a hiba elhárításának érdekében. Arra a kérdésre, hogy mióta áll fenn ez a helyzet, nem adtak választ, de dolgoznak azon, hogy minél hamarabb megoldódjon a probléma.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.