100 magyar autósból 96 nem tartja be ezt a szabályt: súlyos következménye lehet

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy baleset helyszínén, egy bicikliút és egy autóút kereszteződésénél figyelemfelkeltő STOP táblát helyeztek ki. Most megfigyelték, hány autós tartja be a szabályt: az eredmény elszomorító lett.

Hiába helyeztek ki a szokásosnál még sokkal figyelemfelkeltőbb STOP táblát a Serfőző utcát keresztező kerékpárút előtt, az autósok egyszerűen nem tartják be a megállási kötelezettséget. A járda a gyalogosoké érdekvédelmi csoport 100 elhaladó autóst videózott le, hogy megvizsgálja, mekkora a hatása a táblának. Azt tapasztalták, hogy

Idézőjel ikon

100 autósból mindössze 4 állt meg a KRESZ szabályainak megfelelően.

A tábla kihelyezése nem véletlen: ezen a helyen ütött el egy szabálytalanul közlekedő autós egy kerékpárost 2023 júniusában, mivel elmulasztotta elsőbbségadási kötelezettségét. A biciklis nem élte túl a balesetet.

Egyértelmű a szabály, mégsem tartják be az autósok

A STOP tábla a Serfőző utcának azon a részén található, ahol az út jobbra kanyarodva becsatlakozik az Árpád fejedelem útjába. A baleset után a közlekedési hatóság szakemberei a világítást is fényesebbre cserélték, és a STOP tábla is kifejezetten figyelemfelhívó: vastag fluoreszkáló csík veszi körbe.

Idézőjel ikon

Ám úgy tűnik, mindez nem sokat ér.

A legtöbb autós nem tartja be a szabályt – könnyen tragédia lehet a vége
Fotó: Hinterhaus Productions / Getty Images Hungary

A KRESZ szabályai teljesen egyértelműek ebben az esetben: a záróvonalnál  amelyre még egy, az úttestre festett hatalmas STOP felirat is felhívja a figyelmet – teljesen állóra kell fékezni a járművet. Ezt összesen 4-en tették meg. Akadtak olyanok, akik majdnem megálltak, és olyanok is, akik lassítottak ugyan, ám nem fékezték állóra autójukat. Ők persze közlekedésbiztonsági szempontból jobban jártak el, mint azok, akik tudomást sem vettek a megállási kötelezettségről, és sebességük mérséklése nélkül hajtottak át a kereszteződésen.

A balesetek megelőzésén kívül az elsőbbségadási kötelezettséget azért is érdemes figyelembe venni, mert augusztus 1-jétől emelkednek a közlekedési bírságok összegei. Ez a parkolási szabálytalanságoktól kezdve az ittas vezetésen át az elsőbbségre és az előzésre vonatkozó szabályok megsértéséig rengeteg mindenre vonatkozik. Az elsőbbség elmulasztásáért az új szabályok szerint 26 ezer és 52 ezer forint közötti büntetés szabható ki.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.