Autósok tízezrei készülhetnek: megváltoznak a rendszámok

Olvasási idő kb. 2 perc

Negyvenegyezer autót érintő változás jöhet a rendszámokat illetően. A zöld rendszámok közel felét vonná vissza egy törvényjavaslat.

A nem tisztán elektromos, hibrid meghajtású autók zöld rendszámait vonnák vissza egy friss törvénymódosítási tervezet szerint. Az autótulajdonosoknak másfél év állna rendelkezésükre, hogy lecseréljék őket. 

"Már egy ideje hallani arról, hogy a kormány elvenné a plug-in hibridektől (PHEV) a zöld rendszámot és a velük járó kedvezményeket. Erről nemrég született meg a jogszabálytervezet az Építési és Közlekedési Minisztériumnál. Ha ezt elfogadják, 2024 szeptemberében az új PHEV járművek már hagyományos rendszámmal kerülhetnek forgalomba" – tájékoztat a TotalCar.

A rendszámtáblákkal együtt a kedvezmények is elvesznek
Fotó: Master / Getty Images Hungary

Kevesebb lehet a zöld rendszámos autó a jövőben

Ahogy azt a napokban a Díványon is megírtuk, közel százezer autó közlekedik a magyar utakon zöld rendszámmal jelenleg. Ezek közül nem mind személygépkocsi, 172-vel nőtt a tisztán elektromos tehergépkocsik száma is az elmúlt hónap során, s egyre több a motor is. Az autóbuszok és vontatók mennyisége változatlan hetek óta, ahogy hidrogén üzemű járműből is mindössze egy autóbusz és 6 személygépkocsi szerepel a nyilvántartásban. 

Másfél évet adnának a rendszámok cseréjére

Hamarosan azonban drasztikusan lecsökkenhet a zöld  rendszámos gépjárművek aránya. A törvénymódosítási javaslat ugyanis szeptembertől csak a tisztán elektromos meghajtású gépkocsik regisztrációjakor engedélyezné ezt a rendszámtáblát. Azoknak a gépjármű tulajdonosoknak pedig, akik plug-in hibrid autót vezetnek, kötelező lesz lecserélni a táblákat, várhatóan a kötelező műszaki átvizsgálással egy időben. 

A tervezet szerint az 5N vagy 5P környezetvédelmi kategóriába sorolt járműveket érinti a rendszámtáblák cseréje. Ez a jelenleg az ilyen táblákkal ellátott személygépkocsik 40 százalékát, 41 000 darabot érintene.

A zöld rendszámmal együtt azonban a külső töltésű hibrid autók elveszítenék az azzal járó kedvezményeket is, mint a néhány városban még elérhető ingyenes parkolást, a regisztrációs adót, a teljesítményarányos gépjárműadót, vállalkozások esetében pedig a cégautóadót is. Adásvételkor vagyonszerzési illetéket is kellene fizetni utánuk a későbbiekben a tulajdonosoknak.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.