Ettől tart legjobban a Z generáció

Olvasási idő kb. 3 perc

Új kutatás készült a Z generációról, amelyből kiderül, hogy bár keresik a szerelmet, nagyon félnek attól, hogy egyedül maradnak. Emellett a pénzügyi helyzetük és a mentális egészségük is aggasztja őket.

Úgy tűnik, hogy akad olyan Z generációs, aki fiatalabb korban házasodik és alapít családot, ugyanakkor sokan vannak közöttük párkapcsolat nélkül, akik szorongással tekintenek a jövőbe a szerelmi életükkel kapcsolatban. Négyből egy attól fél, hogy egyedül marad. 

A Z generáció legnagyobb félelme

A februárban megkérdezett Z generációsok negyedének a „szerelem nem találása” volt a legnagyobb aggodalma  derül ki az EduBirdie 2000 résztvevő körében végzett felméréséből. A megkérdezettek 22%-a számára az élettárs megtalálása volt az egyik legnagyobb kihívás, ez nagyobb gondot jelentett számukra, mint az, hogy értelmes karrierlehetőségre leljenek (15%).

A Z generációnál sokkal hamarabb jelentkezik a megállapodás sürgető érzése, valamint magányosabbnak érzik magukat. Nehezen birkóznak meg azzal, hogy úgy érzik, a szingliségük tartósnak fog bizonyulni, és emiatt attól félnek, hogy kitaszítottak lesznek. Mindezek miatt nagyon aggasztja őket a mentális egészségük, a válaszadók 57%-a aggódik emiatt. Eközben 48%-uk azt mondta, hogy a legnagyobb kihívás a munka és a magánélet egyensúlyának megőrzése, egyharmadukat pedig a pénzügyek aggasztják leginkább.

A Z generáció tagjai aggódnak a pártalálás és a pénzügyek miatt is
Fotó: Galina Zhigalova / Getty Images Hungary

A válaszadók több mint fele (55%) azt mondta, hogy a pénzügyi stabilitás elvesztése a legnagyobb félelme a karrier terén. 32%-uk amiatt aggódik, hogy nem tud kiteljesedni, 26%-ukat viszont az nyomasztja, hogy nem talál olyan munkát, amelyet élvez.

Több pénzért sok mindenről hajlandóak lennének lemondani

A Z generáció 37%-a olyan munkát szeretne, amit élvez, 31%-nak a pénz sokkal fontosabb. 12%-uk azt mondta, hogy olyan helyen szeretne elhelyezkedni, amely segít abban, hogy a lehető legnagyobb hatást gyakorolhassa a társadalomra. Eközben 15% olyan munkát akart, amelyre számíthat, ha a gazdaság újabb mélyrepülésbe kezdene.

A Z generáció nem lelkesedik annyira a saját vállalkozás indításáért. Összességében a megkérdezettek 52%-a mondta azt, hogy jobban kedveli a régimódi módszert, azaz a teljes munkaidős állást. Ezzel szemben 30%-uk az önfoglalkoztató vállalkozói létet részesítette előnyben, 18%-uk pedig egy vállalkozás indítását.

A pénz nagyon fontos ennek a generációnak. 41%-uk azt mondta, hogy boldogan lemondana az otthoni munkavégzés lehetőségéről több pénzért. Néhányan a magánéletük egy részét is hajlandóak lennének feláldozni: 37%-uk feladná a hobbiját a több pénzért, 34%-uk pedig ugyanezt mondta a társasági életéről. Az is kiderült, hogy 5-ből 1 Z generációs szívesen lemondana a munkája izgalmasabb részeiről, ha ez azt jelentené, hogy a hónap végén több pénzt vihetne haza.

Olyan karriert szeretnének, amit élveznek
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Mi a legfontosabb a Z generáció számára?

Arra a kérdésre, hogy mi a legfontosabb az életben számára, a legnépszerűbb válasz a család és a kapcsolatok volt, a válaszadók 69%-a jelölte meg. Ezt követte az egészség és a jólét (62%-kal), valamint a pénzügyi stabilitás (55%). A további válaszok között szerepelt a személyes fejlődés (25%), valamint az utazás és felfedezés (14%). 9% mondta azt, hogy a spiritualitás nagy hatással van az életével kapcsolatos döntéseire.

A Z generáció figyel a körülötte élőkre, amikor a saját karrierdöntéseit hozza meg: 16%-uk azt mondta, hogy a partnerük érzéseit helyezi előtérbe, 14%-uknak pedig szüksége van a családjuk jóváhagyására.

Egy kutatás annak járt utána, mikor kell összeházasodni, hogy tartós legyen a házasság. Ha kíváncsi vagy az eredményre és a pszichológus szakértőnk véleményére, kattints ide!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.