Saját otthonukban fosztják ki az idős embereket a trükkös tolvajok: ez a módszerük

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Két trükkös tolvaj is rendőrkézre került Budapesten, miután vízóra-leolvasónak kiadva magukat, idős embereket vertek át és fosztottak ki. Az elfogásukról videó is készült.

A két férfi több idős embert is megkárosított a saját lakásában: volt, akit az utcáról kísértek haza, de volt olyan is, akihez becsöngettek.

Vízóra-leolvasónak adták ki magukat a trükkös tolvajok

rendőrség közleménye szerint a két férfi május 11-én egy 86 éves nőt szólított le az utcán és kísért haza a 13. kerületi otthonába, majd magukat vízóra-leolvasónak kiadva bejutottak az idős asszony lakásába, és onnan pénzt, táskát és egy bronzérmét is elvittek. Ám ugyanez a két férfi lehetett az is, aki egy korábbi, egy hónappal ezelőtti bűncselekmény során szintén magát vízóra-leolvasónak kiadva, a munkadíjra hivatkozva kért és vett el pénzt egy másik idős embertől. A bűnözők egy harmadik esetben egy angyalföldi lakástulajdonostól csaltak ki nagyobb összeget, akkor vízóracserére hivatkozva 70 ezer forint előleget kértek, miközben több mint 1 millió 800 ezer forintot loptak el tőle.

Idézőjel ikon

A tolvajokat május 11-én a 6. kerületben fogták el, autójukban megtalálták a 86 éves hölgytől aznap ellopott tárgyakat is.

A 43 éves K. Krisztián és a 41 éves K. Márió részleges beismerő vallomást tett.

Így ellenőrizd, hogy csaló-e a leolvasó

Nem árt figyelmeztetni idősebb rokonaid sem az alábbiakra, melyekkel nagy valószínűséggel a fentihez hasonló helyzetek is elkerülhetőek.  

  • Idegent soha ne engedj be a lakásodba. Ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor ne hagyd egyedül.
  • Előfordul, hogy hivatalos személynek vagy egy szolgáltató munkatársának, például postásnak, újságosnak, szerelőnek, díjbeszedőnek, mérőóra-leolvasónak vagy rendőrnek adják ki magukat a csalók, esetleg bajba jutott személyként kérnek segítséget. A szolgáltatók alkalmazottjai azonban mindig rendelkeznek érvényes – fényképes – igazolvánnyal, amellyel igazolhatják magukat és azt, hogy munkájukat jogszerűen végzik. Önmagában az egyenruha nem biztosíték arra, hogy valóban tisztességes szándékkal csengetnek, főleg előzetes értesítés nélkül. 
  • Ha bizonytalan vagy, hívd fel az érintett szolgáltatót és érdeklődj arról, hogy valóban az alkalmazásában áll-e az ajtód előtt várakozó illető. 

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnál, azonnal hívd a rendőrséget az ingyenesen hívható 107 vagy 112 segélyhívó számon.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.