Mit jelent a curva spanyolul? Ezektől a szavaktól pirulunk nemzetközi társaságban

Olvasási idő kb. 3 perc

Míg a nyelvek eredetéről tovább vitatkoznak a tudósok, az angol ajkú turista nem győz pirulni, amikor a villamoson, buszon, mobiltelefonba, vagy akár élőben nálunk mindenki fennhangon hirdeti: puszi, puszi, puszi! Az azonos kiejtésű angol pussy jelentése miatt ugyanis nem megszokott kifejezés az utcán…

A tudósok még mindig nem jutottak közös nevezőre azzal kapcsolatban, hogy honnan is származik az a furcsa és sokféle nyelv, amiket mára az emberiség beszél. Mert nem kevés az a ma ismert 150-200 nyelvcsalád, amelyekbe a számos beszélt, kihalt, vagy több dialektussá is tovább bomlott nyelvek tartoznak. Az általánosan elfogadott álláspont 3-6000 nyelvet ismer ma el a világon, melybe beletartoznak a már kihalt nyelvek is, de pontos számot erre vonatkozóan több okból sem tud felelősen kijelenteni senki.

  • Egyrészt, mert nehéz meghatározni sok nyelv esetében, hol a határ az önálló nyelvnek, vagy csak dialektusnak tartott változat között.
  • Másrészt azokról a kicsi és zárt közösségek által beszélt nyelvekről is nehéz lenne számot adni, amelyek távoli vidékeken és csak szóbeli formában léteznek. Szóval, a nyelveket valószínűleg nem nagyon fogja pontosan összeszámolni senki.

De kialakulásuk módjával kapcsolatban sem jutottak eddig dűlőre a téma szakavatott kutatói. Van, aki a monogenezisnek nevezett egy tőről fakadás híve:

Minden külföldi nyelv egy tőről fakad: monogenezis, kvázi Bábel

Az egy azonos, közös gyökérrel rendelkező nyelvek elmélete azt hirdeti, hogy minden később szétvált variáns ugyanattól az egy ősi közös nyelvtől származtatható.

Az ószövetségi bábeli zűrzavar története is egy egységes nyelvet beszélő emberiségről szól. A közös nyelv segítségével könnyen kialakuló kommunikációt és összefogást az emberek egy, az eget ostromló bábeli torony építésére kívánták felhasználni. Isten ekkor úgy döntött, összezavarja a nyelveket, hogy ezzel bontsa meg az ellene lázadni készülő emberek egységét.

Így aztán most már tanulhatunk idegen nyelveket… Getty Images Hungary
Fotó: mussbila

Poligenezis

Az egy gyökérből eredeztetés elvével szemben párhuzamosan létezik a poligenezis tézise is. E szerint a világ különböző pontján egy időben több nyelv kezdett egyszerre kialakulni. A sok eredetet valló nézetek szerint ezek a kezdetben kialakuló ősnyelvek fejlődtek tovább, bomlottak szét, változtak és terjedtek el.

Nyelvcsaládok

A világ legnagyobb részének nyelveit magában foglaló indoeurópai nyelvcsaládba tartoznak olyan nyelvek, melyeket tovább csoportosíthatunk: latin, germán, szláv, görög, kelta, örmény, iráni nyelvek közé.

Most akkor hány ezer nyelven is beszél az a pár milliárd földlakó?
Fotó: Prostock-Studio / Getty Images Hungary

Élők és holtak

A latin például elkezdett kettéválni irodalmi és úgynevezett vulgáris latinná. Ez utóbbit sem csak káromkodásra használták, hanem ez az utca embere által beszélt változat volt, amely aztán elkezdett különböző variánsokká, mára külön nyelvekké szétválni és továbbfejlődni. Így ma megkülönböztetünk az újlatin nyelvek között: spanyolt, olaszt, franciát, portugált, és a kevesebbek által ismert katalán, vagy a legtöbbek által nem ide sorolt románt is, az irodalmi latin pedig mindeközben holt nyelvvé vált.

Idegen kultúrák, csúnya szavak, félreértések sora:

És amióta ennyiféleképpen beszélünk, azóta rengeteg félreértésre, mosolygásra vagy sértődésre adtak okot a különböző nyelvet más és mást jelentő szavak, kifejezések:

  • Egy kedves és magyarul lelkesen tanuló baszk anyanyelvű hölgy egyszer azt próbálta kifejezni, hogy a nagy hőség ellenére, fiatalabb lánytestvérének soha nincs melege, de a mondat valahogy így hangzott: „faszik a hugyom.
  • A spanyolban átlagos és viszonylag gyakran előforduló curva (ejtsd: kurvá) szó jelentése annyira ártatlan, mint egy kanyar, vagy egy ív, mégis, ha egy magyar meghallja, mindig pironkodni kezd.
A hallgatóság néha nem azt érti, amit a beszélő mondani szeretne
Fotó: kislev / Getty Images Hungary
  • Ugyanígy a „no bebas” felszólítás (kiejtése: no bébász) sem jelent semmi csúnyát, egyszerűen csak arra szólít fel spanyolul, hogy ne igyál.
  • Ezzel ellentétben a mi szerda szavunk kiejtve az összetévesztésig hasonlít a spanyol cerda szóhoz, melynek jelentése nőnemű disznó, olykor pejoratív konnotációval: ribanc.
  • Nem is beszélve a fentebb említett, magyar ajkúak között annyira megszokott puszizáson, amitől egy angol ajkú szeme kerekedik nagyra.
  • De meglehetősen nagy megrökönyödést váltott ki a magyar színjátszó társulat tagjai között is a darabjuk főpróbáját végignéző külföldi rendező, aki magyarul igyekezett reflektálni a látottakra e-mailben, az előadás előtt, és csak annyit írt: „egyelőre egy kalap szar!" Csak több sértődés és álmatlan forgolódással töltött éjszaka után derült fény a félreértésre, hogy valójában azt a kifejezést kereste az illető jókívánságai kifejezésére: „egyelőre egy nagy kalappal!"
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.