Kevesen ismerik a szabadságnak ezt a típusát, de nem biztos, hogy megéri igényelni

Olvasási idő kb. 3 perc

Létezik egy szabadságtípus, ami a szülőknek jár, és szülői szabadságnak hívják. Ez sok plusznapot biztosít, de nem feltétlenül jó ötlet kihasználni.

A munka törvénykönyvében 2023. január 1-jétől bővült a szabadságok köre a szülői szabadsággal. Ez a gyermekes munkavállalók (azaz a munkavállaló anyának és munkavállaló apának is) jár, vagyis többször mehetnek el szabadságra. Azonban akármennyire is jól hangzik, hátulütője is van a dolognak.

Milyen típusú szabadság a szülői szabadság?

A munkavállalót a törvény szerint gyermeke 3 éves koráig 44 munkanap szülői szabadság illeti meg. Ez szép nagy szám, főleg, hogy mellette ugyanúgy jár az alapszabadság, aminek a mértéke 20 munkanap, és minden egyéb pótszabadság, amit az évek során elért az ember. Azonban a szülői szabadság nem ennyire egyszerű, van egy feltétele, ami más szabadságokra nem jellemző. Ez pedig ahhoz kötődik, hogy mióta áll fenn a szülő adott munkaviszonya. Ehhez legalább egy éve kell dolgoznia annak, aki igénybe akarja venni. Egy kis engedmény, hogyha a gyerek születésekor még nincs meg az egy év, de később ez teljesül, akkor igénybe veheti a munkavállaló a szülői szabadságot. A szabadság jár azoknak, akiknek saját gyermeke született, és azoknak is, akik az örökbefogadás mellett döntöttek.

A szülői szabadság egy viszonylag új szabadságtípus
Fotó: Sara Monika / Getty Images Hungary

A szülői szabadság tartalma

Tehát a munkavállalót a gyermeke hároméves koráig 44 munkanap szülői szabadság illeti meg. Ezen az időszakon belül maga döntheti el, hogy mikor és milyen ütemben szeretné kivenni. A munkáltató ezzel a szabadsággal nem rendelkezik, vagyis teljes egészében a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. A munkavállalónak legalább 15 nappal a szabadság kezdete előtt jeleznie kell, hogy szeretné igénybe venni. A már megkezdett szülői szabadságot a munkáltató nem szakíthatja meg, azaz szülői szabadságról semmilyen körülmények között nem lehet visszahívni a munkavállalót. Apró mozgásteret azért kaptak a munkáltatók, lehetőségük van arra, hogy kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadság kiadását legfeljebb 60 nappal elhalasszák. Mindezt írásban kell indokolni. A szülői szabadság alatt nem lehet elbocsátani a munkavállalót.

Ez a szabadság gyermekenként jár és mindkét szülőt megilleti. Például, ha a szülők egy egyéves és egy két és fél éves gyermeket nevelnek, akkor – ha legalább egyéves munkaviszonyuk van – mindketten jogosultak 88 munkanap szülői szabadságra. Ez a szabadságtípus továbbvihető, így ha a munkaviszony megszűnik, a munkáltatónak igazolást kell kiállítani arról, hogy a szülő a gyermekenként járó 44 munkanapból mennyit használt már fel, és így hány napot „visz tovább” a következő munkaviszonyába. Ezeket a napokat nem lehet pénzre váltani. Igénybe venni sem kötelező, de ha a gyermek betölti a hároméves kort, akkor elvesznek a fel nem használt napok.

Mi a nagy hátulütője a szülői szabadságnak?

Eddig nagyon jól hangzik ez a szabadságtípus, igaz? A helyzet nem ennyire fekete-fehér, van egy nagy hátulütője is. A szülői szabadság időtartamára járó díjazás nagyon alacsony. A munkavállaló ezekre a napokra csak a távolléti díj 10 százalékára jogosult, amelyet még csökkenteni kell az erre az időszakra a munkavállalónak megfizetett gyermekgondozási díj vagy gyermekgondozást segítő ellátás összegével is. Tehát lényegében a fizetése jelentős részéről le kell mondania erre a 44 napra. Éppen ezért nem is használják ki tömegesen ezt a szülők.

A szülői szabadság 44 nap
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Nem keverendő össze a szülési szabadsággal

A szülői szabadság nem ugyanaz, mint a szülési szabadság. A szülési szabadságra minden anya jogosult a gyermek születése idején, ennek a mértéke egybefüggő 24 hét, amiből 2 hetet mindenképpen igénybe kell venni. Illetve létezik az apasági szabadság, amit az apa igényelhet a gyermeke születését követően, vagy örökbefogadás esetén legkésőbb az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő második hónap végéig. Ez 10 szabadnapot jelent, amelyet akkor kell a munkáltatónak kiadnia, amikor a munkavállaló kéri, de legfeljebb két részletben. Az apasági szabadság első öt munkanapjára távolléti díjra, a hatodik munkanaptól pedig ennek 40 százalékára jogosult a munkavállaló.

Már most érdemes kigondolni, hogy a 2024/2025-ös tanév során mikor mennétek szabadságra. Az alábbi cikkünk segít a tervezésben.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.