A szülők eleinte féltek, hogy a robbanós cukorkától a gyerekük is felrobban

Pop-Rocks

A robbanós cukorka néven ismert retró édesség valójában egy félresikerült kísérlet eredménye, és komoly félelmek is övezték a kezdetekben a szülők részéről.

Nincs az a gyerek, aki ne őrülne meg a robbanós cukorkáért, amely a nyállal érintkezve pattogó hangot ad ki, és bizsergő érzést kelt a szájban. Bár az édesség a 80-as években ért népszerűsége csúcsára, ma is megtalálható egyes boltok kínálatában. Tarts velünk, és megtudhatod, milyen véletlen folytán született, illetve miből adódik jellegzetes robbanó hatása.

Ki találta felé a robbanós cukorkát?

A robbanós cukorkát William A. Mitchell kémikusnak köszönheti a világ, aki eredetileg egy instant szénsavasüdítő-tabletta megalkotását tűzte ki céljául. Ez ugyan nem sikerült, de a szén-dioxiddal való kísérletezés eredményeként megszületett az újszerű édesség, amelyet egy kollégája, Leon T. Kremzner segítségével tökéletesített, majd 1961-ben szabadalmaztatott.

Érdekesség, hogy a termék csak majd másfél évtizeddel később, 1975-ben került forgalomba, 1983-ban pedig le is állították a gyártását, mert úgy gondolták, hogy nincs rá valós piaci igény. Hamar kiderült, hogy tévedtek: miután a szabadalom egy másik gyártóhoz került, a robbanós cukorka világszerte népszerűvé vált.

Féltek, hogy felrobbantja a gyerekeket

A robbanós cukorka sikerének kezdeti megtorpanásához az is hozzájárulhatott, hogy az amerikai szülők körében komoly aggodalmat keltett a feltevés, hogy gyermekeik felrobbanhatnak fogyasztása miatt. A gyártó ezért végül kénytelen volt egy nagyszabású tájékoztató kampányt indítani a megnyugtatásukra.

Hogyan készül?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a termék alapja nem különbözik más cukorkákétól. „A trükk abban rejlik, hogy készítésekor a folyékony cukormasszát nagynyomású, 40 baros szén-dioxiddal dúsítják. Ez igen magas érték: viszonyításként még egy autó kerekében sincs több 2,5 barnál.”

A dúsítás után a masszát kihűtik, így a megszilárdult cukor az apró szén-dioxid buborékokat körbezárja. Az így kapott robbanós cukorkát ezután kisebb méretű darabokra őrlik.

„A jellegzetes pattogó hang és a nyelvünkön jelentkező bizsergő érzés annak köszönhető, hogy a nagynyomású gáz hirtelen távozik, amikor a cukorka elolvad a szánkban.”

A szakember hozzátette, természetesen teljesen alaptalan a feltételezés, hogy valaki felrobbanjon tőle, hiszen egy zacskó cukorkában feleannyi szén-dioxid sincs, mint egy pohár szénsavas üdítőben. Ettől függetlenül célszerű mértékkel fogyasztani, hiszen nevéhez híven rengeteg cukrot tartalmaz.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek