A repülőn felszolgált ételek gyakran pocsék ízűnek tűnnek, de erről valójában nem a tartósítószerek tehetnek. A háttérben az áll, hogy a magasban megváltozik az ízérzékelésünk.
Ha szoktál repülni, te is tapasztalhattad már, hogy a fedélzetén kapható fogásoknak – legyen szó akár szendvicsekről vagy meleg ételekről – furcsa mellékízük van. Mielőtt azonban elkezdenéd a légitársaságokat hibáztatni, nem árt tudnod, hogy milyen folyamatok állnak a háttérben.
Ezért furcsa ízűek az ételek a repülőn
Az ízlelés folyamatát alapvetően a nyelvünk felszínét borító több ezer ízlelőbimbó irányítja. Evés közben az ízlelőbimbókban mikroszkopikus receptorsejtek egész hálózata kel életre, amely az ízekkel kapcsolatos összes információt a fej és az arc idegein keresztül juttatja el az agyba.
Az agy dekódolja az információkat, és azokból érzékszervi élményt hoz létre.

Az ízlelést ugyanakkor nem kizárólag a nyelvünkön keresztül zajló folyamat határozza meg, hanem az más érzékszerveinktől származó információkat is magában foglal, beleértve a látást, a tapintást és a szaglást. Sőt, valójában önmagában a szaglás lehet a felelős az ízlelés teljes élményének mintegy 80 százalékáért.
Amikor tehát érzékszerveink működését valami befolyásolja, az az ízlelésünkre is hatással lehet: ezért fordulhat elő, hogy
![]()
amikor eldugul az orrunk, furcsának érezzük az ízeket.
A repülés megzavarja érzékszerveinket
A repülőgép fedélzeten speciális körülmények uralkodnak – különös tekintettel a légnyomásra és a páratartalomra –, amelyek érzékszerveinkre is hatással lehetnek – írja a Mental Floss. Amikor a repülő utazómagasságba emelkedik, a fedélzeten szárazabb lehet a levegő, mint egy sivatagban, a légnyomás pedig egyenértékű lehet azzal, amit tengerszint feletti 2500 méteres magasságban tapasztalhatunk.
A nyomás csökkentheti a vér oxigénszintjét, míg a túlzottan száraz levegő kiszáríthatja az orrjáratokat.
Mindkét tényező közvetlenül csökkenti a szaglás hatékonyságát, ami nagymértékben rontja az ízérzékelés képességét.
A háttérzaj is befolyásoló tényező
Egyes kutatások arra utalnak, hogy az ízérzékelést a háttérzaj és a hallási interferencia is megváltoztathatja. Ez azt jelenti, hogy a száraz levegőn és a légnyomáson túl az ízeket az olyan hanghatások nyomán is furcsának érezheted, mint a motorok búgása, a légkondicionáló zaja vagy az utastársak csevegése.
![]()
Az érzékszerveinkre a levegőben ható ingerek akár 70 százalékkal is csökkenthetik ízérzékelésünket.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Nem mindegy azonban, hogy milyen ízről van szó, annak jellege ugyanis jelentősen befolyásolhatja a végeredményt. A savas ízekre például alig hat a repülőn való utazás, miközben az édes ízérzetet 15–20 százalékkal csökkentheti. A sós aromák esetében még szemléletesebb a különbség, intenzitásuk ilyenkor akár a harmadával is csökkenhet.
Kapcsolódó: ha neked is rendszeresen bedugul a füled repülés közben, több praktika is létezik, amivel a jellegzetes kellemetlenséget csökkentheted.
























