Mutatjuk: itt vásárolhat november 15-én
Aldi és Lidl most nem tart nyitva, viszont öttel több Spar igen. Vásárolhat még Media Marktban is, illetve a solymári Auchanban.
Aldi és Lidl most nem tart nyitva, viszont öttel több Spar igen. Vásárolhat még Media Marktban is, illetve a solymári Auchanban.
A kikötőváros vezetősége a lepukkantabb negyedeket szeretné újra megtölteni élettel.
A Nagyerdei víztorony kilátó is, kultúrprogramokat is tartanak benne, mindemellett még a mai napig működik is.
Mitől kortárs a kortárs, és mitől művészet az ékszerkészítés? Itt elmondjuk, hétvégén pedig végig is nézheti, sőt akár meg is vásárolhatja őket!
Hogy lesz így a Bandi bának pálinkája?
381 888 adagnyi étel készülhet abból az adományból, amit az emberek adtak a rászorulóknak.
A reptér vis maiorra hivatkozik, és hogy ön nem velük, hanem a légitársaságával áll szerződésben. Elmondjuk, mely hatóság és hogyan tud segíteni a késesek miatti kártérítésben.
A 3D nyomtatásnak hála, teáskészletben éledt fel a cseh kubizmus.
Nem fér a hálóba vagy a gyerekszobába semmi, mert tele van az ággyal? Emelje meg és költözzön be alá!
Baz Luhrmann családi házában életre kelnek az általa rendezett filmek. Mutatjuk a hangulatos mesevilágot!
A városnak három ilyen elvont mulatója is van. Mutatjuk, hogy mit tudnak az Alexandru Tohotan és Zelenyák Zoltán által tervezett helyek.
Jó, ez erős túlzás, de azért alkottam, és közben megtaláltam Budapest egyik legmenőbb helyét is
Buckminster Fuller a múlt század egyik legnagyobb hatású formatervezője volt. Nézze meg, hogy mi mindent köszönhetünk neki!
Egyik üzletlánc sem áll kapcsolatban a céggel, aki a nyomokban egeret tartalmazó szaloncukrot gyártja.
London lesz Nyugat-Európa első megapolisza. A szakemberek már keresik a megoldásokat a lakásválságra.
Tudta, hogy a konyhában hozza össze havi rezsijének legnagyobb részét? Ez az összeg azonban lehet jóval kevesebb is, ha odafigyel néhány apróságra.
Ennek nem is örült mindenki, pedig az elképzelés végül is sikerrel járt: ha a fizetőképes kereslet a plazákba jár, vigyük utánuk a kultúrát!
Az üzem finoman szólva sem volt steril.
A felújítás és a csere mindig sokba kerül, érdemes végig gondolni, milyen ablakot érdemes választani.
Végigkísértük egy budapesti lakás átalakítását, hasznos tippek és praktikák a cikkben, sok fotóval!
A Lego annyira menő, hogy beszerezni sem egyszerű. Nem irigyeljük a szülőket.
Már létezik cég, ami rájött, hogy a film teremtette divatra üzleti tervet lehet alapozni. A pár szobástól a több generációs házig akármit összeraknak önnek a moduláris szerkezetű épületeikből.
Ha megunta a szobája átrendezgetését, ideje a bútorokkal is kezdenie valamit. Egy kis átalakítással egészen más lehet a hangulatuk.
Bár maguk a foglalási díjak nem változtak, megsűrűsödtek a 700 és 900 forintba kerülő idősávok.
Vagy ne csodálkozzon, ha ellopják az adatait, a pontjait, és akár a járatát is törlik.