Ne a beszállókártyája posztolásával vágjon fel, ha nyaral

Olvasási idő kb. 2 perc

Vagy ne csodálkozzon, ha ellopják az adatait, a pontjait, és akár a járatát is törlik.

Ma már számos módja van annak, hogy az ismerősei tudtára hozza, hogy elutazik: ha nem akarja direktben kiírni, elég, ha becsekkol a reptérre valamelyik közösségi oldalon – melléírva akár azt is, mi az úti cél. A vizuális típusúak ugyanezt sokszor fotóval kísérve teszik, amin többnyire az útlevél és a check-in bizonylat is szerepel - és ez utóbbi nem biztos, hogy jó ötlet. Ennek veszélyére a Daily Mail hívta fel a figyelmet: míg egy csukott útlevélről készült fotóból nem sok adatot tudnak idegenek kinyerni, addig egy beszállókártya vonalkódjából  annál többet. Bloggerek, riadó!

Szakértők szerint a beszállókártyát nemcsak közszemlére tenni nem okos dolog - hiszen egy róla készült fotó egy online szoftver segítségével könnyedén beolvasható, így a járatunkat akár törölni is tudják -, de az út után jó apróra tépve, sőt akár iratmegsemmisítőn ledarálva kellene megszabadulni tőle. A vonalkód ugyanis személyes információkat tartalmaz, és akár egy ingyenes program segítségével is képesek lehetnek belőle illetéktelenek könnyedén olyan adatainkat visszafejteni, mint a teljes nevünk, az utazás paraméterei, vagy az eddigi útjaink.

Ultramodoros kép, ilyet vonalkód nélkül se posztoljon soha!
Fotó: Europress / Getty

A Krebs on Security cikke szerint egy online biztonsági weboldal részletesen beszámolt arról, hogy az egyik olvasójuk hogyan nyert ki adatokat egyetlen vonalkódból: a korábbi repülések mellett még az utas barátainak telefonszámait is látta, azt, hogy ki foglalta az utat és hogy milyen foglalások vannak még a jövőre vonatkozóan. A legaggasztóbb az, hogy arra is képes lett volna, hogy ezeket a foglalásokat akár módosítsa vagy törölje – az pedig elég kellemetlen lehet, ha valaki rossz időpontban vagy feleslegesen jelenik meg a reptéren. Az már csak hab a tortán, hogy a hackerek akár saját magukat is hozzá tudják adni családtagként, és át tudják utaltatni maguknak az ön addig összegyűjtött pontjait, amikkel aztán ők fognak ingyen repülni.

Az ausztrál Daily Mail egyébként ki is próbálta, hogyan működik ez az egész. Kiderült, egész könnyen: pláne akkor, ha elforgatni sem kellett a vonalkódot és a kártya sem volt bedöntve a fotón, hogy perspektíva bezavarhatott volna a leolvasásnál. Úgyhogy tessék szépen vigyázni, és ha már mindenáron vagizni akar, elég egy sima becsekkolással büszkélkedni, amikor eljött az éves nyaralás ideje – vagy még jobb, ha nem is vág fel vele.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.