Erre figyeljen, ha műanyag ablakot akar!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A felújítás és a csere mindig sokba kerül, érdemes végig gondolni, milyen ablakot érdemes választani.

A faablakok műanyagra cserélése mindig nehéz kérdés, sok érvet fel lehet sorakoztatni mellette,és ellene is. Ami biztos, hogy a nem megfelelő szigetelésű ablakok egy csomó bosszúságot okozhatnak, nem beszélve a hidegről és a feleslegesen kidobott pénzről.

Tehát ha már úgyis a spórolás a cél, fontos kérdés, hogy melyik mennyibe kerül. A választ persze roppant nehéz megadni, ugyanis minden ablak más és más. Új nyílászáróknál rengeteget számít például, hogy mekkora és milyen alakú az ablak, vagy hogy felújítás esetén mi az, ami még használható belőle. Különleges méretigények esetén az ablakot külön le kell gyártatni, ami pedig nyilván többe kerül, mint egy már kész, szabványméretű ablak.

A felújítási költségek pedig az ön ablakának jelenlegi állapotától függnek nagy mértékben, így simán lehet, hogy amíg az egyik lakásban az ablakfelújítás éri meg jobban anyagilag, addig a másikban már a cseréltetés a gazdaságosabb. Az mindenesetre valószínű, hogy a legdrágább teljesen új faablakokat csináltatni, az pedig szinte biztos, hogy sajnos az utánajárást nem fogja tudni megúszni. Aki biztos akar lenni benne, hogy az adott helyzetben a lehető legjobban dönt, kérjen árajánlatot több helyről.

Az, hogy mennyire akarja kizárni a hideget csak az ön döntésén múlik. Na jó, meg a pénztárcája vastagságán is. A hőszigetelő képességet az U számmal lehet érzékeltetni, azt mutatja meg, hogy egy egységnyi felületen, 1 Kelvin hőmérséklet-különbség esetén hány Watt energia halad át, illetve az ablak esetében mennyi energia távozik a lakásból.. Minél kisebb a k(U) érték, annál jobb a hőszigetelő képessége az üvegnek vagy az ablaknak. 

Tartósság

Mi alapján érdemes választani a számos cég közül, akik ablakokkal kereskednek? Az egyik fontos szempont az iméng már említett hőátbocsátási tényező, ami azt mutatja meg, mennyi hő távozik csukott ablakok esetén. Az U szám alacsony mivolta jelzi a szigetelés minőségét. Érdemes tudni, hogy a nagyon olcsó ablakon valahol biztosan spóroltak, és ez általában az anyaghasználatban jelentkezik. Számos márka létezik, érdemes pontos árat kérdezni, és az azonos technikai specifikációkat összehasonlítani. 

Ami még fontos az a garancia, és hogy, pontosan milyen feltételek esetén teljesül - kisbetűs részek elolvasása elengedhetetlen - és mikor buktuk a reklamációt. Ha foglalkozunk vele, akkor a fa ablakok szinte elpusztíthatatlanok. De, ugyanez vajon elmondható-e a műanyagról is? Ami biztos, hogy a műanyag ablakokat nem kell évente mázolni, 40-50 jelentenek megbízható minőséget, ha és amennyiben karban tartjuk őket, ami ebben az esetben némi takarítást, törlést takar. Alapvetően azt le lehet szögezni, hogy a műanyag ablakokkal nincs túl sok tennivalója az embernek. 

Az üvegek száma

Manapság nemcsak egy réteg üveget pakolnak az ablakokba, hanem kettőt vagy hármat is. A két üveglap közé szorult levegő szintén a szigetelést javítja, és - hogy bonyolultabb legyen a dolog - van, hogy nem is levegőt, hanem speciális gázt töltenek a két ablak közé, mely fokozza a hőszigetelést, viszont egy idő után elszivárog. Jelenleg a piacon számos gyártó van a nevesektől az olcsósággal operálókig, ebből kell eldönteni, hogy vajon melyik lesz a jó.

Mekkora kupival jár a csere?

Az új nyílászáró belekerülhet a meglévő ablak- és ajtótokba és úgy is, hogy azt kiszedik. Ez attól függ, milyen állapotú a régi tok, és mennyire lehet szépen és jól illeszteni az újat hozzá.

Ha marad a régi, akkor egy nap alatt kicserélik a nyílászárókat, mindenki boldog, és kész. Ha bontani is kell, az macera, mert porral és kosszal, utána pedig festéssel jár. Tehát kiverik a régi tokot, száll a por, mindent lehet letakarítani, majd a behelyezés után újrafesteni a nyílászáró körüli részt - nem egy leányálom, ezért ajánlatos összekötni más felújítási munkákkal, mondjuk rögtön a festéssel. 

Színek és stílusok

Ha már egy radiátor is lehet dizájnos, ehhez képest unalmasnak tűnne a fehér ablakkeret, így ma már számos színben lehet kapni ablakot a fehértől a feketéig. Ha akarja, hasonlíthat a fára, lehet divatosan szürke vagy éppen fémhatású, de ha a napsárga a nyerő, az is megoldható. Az egyik nagy gyártó, az Inoutic honlapján például a háza vagy lakása ablakait is átszínezheti, hogy kipróbálja, milyen lenne az ingatlana menő meggypiros ablakokkal. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.