London lesz Nyugat-Európa első megapolisza. A szakemberek már keresik a megoldásokat a lakásválságra.
A londoni Building Centre épületében október 15. és december 17. között tekinthető meg az a száz projekt, illetve a tíz nyertes pályamű, amit a New London Architecture (NLA) által kiírt nemzetközi ötletpályázatára készítettek az építészek. A téma ezúttal a londoni lakásválság volt, a kreatív tervezőknek erre az egyre égetőbb problémára kellett megoldást találniuk az ötletelés során, a nyertesek pedig meghívást kaptak a Greater London Authority csoportba, ahol többek között annak a lehetőségét vizsgálják a szakemberek, hogy mégis hogyan lehetne új és költséghatékony lakóterületeket kialakítani a hirtelen megtelt, több mint nyolc milliós fővárosban.
A szervezet célja elsősorban az, hogy 2025-re legalább 110 ezer megfizethető otthont teremtsenek Londonban. Kattintson a galériára és nézze meg a döntős pályaműveket!

























