Így tudsz ébresztőóra nélkül időre felébredni

Olvasási idő kb. 4 perc

Neked is összeugrik a gyomrod, amikor meghallod az ébresztőóra hangját, és egész nap rosszkedved van, ha nem tudtad magad kialudni? Néhány hasznos változtatással elérheted azt, hogy óra nélkül ébredj, és magadtól ugorj ki reggel az ágyból.

Régen az emberek hamarabb feküdtek le aludni – hiszen nem akarták hosszú ideig égetni a gyertyát sötétedés után –, ugyanakkor, főleg nyáron, amikor hamarabb kelt a nap, az első sugarakkal már ébredtek, hogy elkezdődjön a munka. Manapság azonban már sokáig nézzük a kedvenc sorozatunkat, így nem csoda, hogy meg sem próbálunk óra nélkül ébredni.

Ismerd fel az alvásciklusod!

Azonban, ha a vekker hangjára ébredünk, az sajnos azt jelenti, hogy nem aludtunk eleget, hiszen nem azért kelünk fel, mert már kipihentük magunkat. A természetes ébredés nem csupán álom, viszont szükség van néhány új szokás bevezetésére, hogy elindulhass ezen az úton. Hiszen pihentető éjszakai alvás nélkül nincs friss ébredés. Az első lépés, hogy felismered a saját alvásciklusod. A szükséges alvás mennyisége általában 7 és 9 óra között van; lehet, hogy neked elegendő a 7 óra, másnak viszont 9 órára van szüksége ahhoz, hogy pihenten ébredjen.

Ha úgy veszed észre, hogy számodra a 8 óra alvás a tökéletes, akkor hétköznapokon, ha 6 órakor kelsz reggel, este 10-kor már ágyban kell lenned.

Ha úgy gondolod, hogy te éjszakai bagoly vagy, és nem tudsz ilyen korán elaludni, vannak olyan módszerek, amelyeket érdemes bevetni, hogy minél hamarabb álomba merülj.

A telefonod böngészésével azt üzened az agyadnak, hogy nappal van
Fotó: Yiu Yu Hoi / Getty Images Hungary

Felejtsd el például az esti tévézést vagy a telefonod böngészését; ezek a fényhatások ugyanis azt üzenik az agynak, hogy nappal van, így nem fog a szervezeted melatonint termelni, ami álomba ringatna. Inkább 1-2 órával lefekvés előtt már állítsd halványabbra otthonod fényeit, és olvass valamilyen megnyugtató olvasmányt – semmiképpen ne krimit, mert azt biztosan nem tudod majd letenni. De segíthetnek a visszatérő esti rituálék is, amelyek már az alvásra hangolnak: a meleg fürdő, kamillatea vagy meditáció is jelezheti a testednek, hogy itt a pihenés ideje. 

Készülj a másnapra!

Sokan azért nem tudnak idejében elaludni, mert még az ágyban fekve is a következő nap teendői járnak a fejükben. Ahelyett, hogy pihennél, a megoldandó feladatokhoz vándorolnak a gondolataid, és így képtelen vagy elaludni. Másnap ezért esélyed sincs, hogy a saját ritmusodban, vekker nélkül ébredj. Ezért érdemes még kora este – amit csak lehet – előre megoldani, például kikészíteni a ruhát, bepakolni a gyerek iskolatáskáját, az ebédet már dobozban eltenni a hűtőbe, hogy ennyivel is rövidebb legyen a reggeli készülődés.

Vissza a természethez: óra nélkül, fényre ébredni
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

Az óra nélküli ébredés nem fog egyik napról a másikra sikerülni, de ne add fel. Idővel észrevétlenül átáll a szervezeted erre a működésre, bár vannak olyan időszakok – például a hétvége vagy a nyári szabadság –, amikor egész biztosan nem kerülsz időben ágyba, bár jó lenne, ha erre törekednél. Addig is viszont választhatsz olyan lehetőségek közül, amelyek barátságosabbá teszik az ébredést. Ilyen például az ébresztő lámpa, amely fokozatosan – általában fél óra alatt – növeli a fényhatást, hogy az agyadat picit becsapva azt gondolod, hogy a nap kel fel. Ezzel is közelíthetsz a természetesebb ébredés felé. Akadnak olyan típusok, amelyeken a fény mellett fokozatosan egyre hangosabb természetes hanghatást is beállíthatsz, például madárcsicsergést. Ha nem az óra csörgése ver ki az ágyból, hanem ilyen kellemes fény- és hanghatások, egész biztosan jobban indul majd a reggeled. 

Óra nélkül ébredni: természetesebb életforma

Még a leggondosabb előkészítés mellett is akadnak, akik mégis csak nagyon nehezen és bal lábbal ébrednek. Nekik érdemes a reggeli szokásaikon változtatni, hogy energikusabbnak érezhessék magukat. 

A hideg zuhany és a mozgás is segít, hogy erőre kapj
Fotó: ljubaphoto / Getty Images Hungary

Ha fáradtan ébredsz, felejtsd el a „szundi” gombot a telefonodon, így ugyanis egyre nehezebb lesz kimászni az ágyból, ráadásul szinte biztos, hogy elkésel. Ehelyett menj inkább a szabad levegőre – elegendő akár az erkélyre –, és végezz néhány tornagyakorlatot. Ha nincs erkélyed, az ágyadtól minél messzebb tornázz 10 percet. A hideg vizes arcmosástól biztosan felébredsz, illetve a váltózuhany – ha nincs olyan egészségügyi problémád, aminél nem javasolják – szintén energiával tölt fel. Emellett a hideg vizes fürdés számtalan egészségügyi előnnyel jár, például erősíti az immunrendszert, csökkenti a szorongást, javítja a vérkeringést és az emésztést.

A módszer alapja, hogy a hideg víz aktiválja az idegrendszert, és reakciók egész sorozatát idézi elő, például ad egy adrenalinlöketet, hogy aztán energiával telve induljon el a nap. 

Fürdés után használj citrusillatú testápolót, mert ez is élénkítő hatással van rád. Hallgass reggel olyan zenét, amelyre legszívesebben táncra perdülnél; ez is megakadályozza, hogy visszabújj a takaró alá. 

Szakemberek szerint óra nélkül ébredni visszatérés egy sokkal természetesebb létformába, hiszen a tested dönti el, hogy mikor kezdd a napot, és nem egy külső, olykor zavaró hang. Ha a szervezeted rááll az alvás-ébrenlét megfelelő ütemére, elegendő lesz a pihenés mennyisége, és sikerül majd magadtól, időben és jókedvűen felébredni.

Ha kíváncsi vagy, mi segíthet még, hogy könnyebben teljen meg energiával a napod, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.