Hideg, téli napokon, vagy ha megfázással küzdünk, jólesik egy csésze mézes-citromos tea. De milyen kanalat használjunk a mézhez: megfelel erre a célra az egyszerű, fém teáskanál, vagy legyen inkább fából készült mézkanál?
A méz az emberiség ősi csemegéje, édesítőszere és gyógyszere: már az ókori egyiptomiak és görögök is alkalmazták sebfertőtlenítésre, gyulladáscsökkentésre, sőt az atléták teljesítményének növelésére is. A piramisok feltárásánál régészek több ezer éves csuprokban találtak mézet, amely, bármennyire hihetetlen, az eltelt nem kevés idő ellenére sem romlott meg. Népszerűségét később, a cukor sem tudta megtépázni: sőt, a híres tudós, Nikola Tesla például a két „legtisztább” tápláléknak a tejet és a mézet tartotta.
Praktikus volt a mézkanál használata
A régi időkben nem volt általánosan elterjedt, hogy mindenkinél étkészlet-garnitúrák sorakoztak volna a fiókban. A paraszti családokban a család minden tagjának volt egy kanala, jobb esetben kése is, amit magával vitt, ha például lakodalomba vagy más közösségi eseményre hívták. Sütni-főzni viszont akkor is kellett, így a háziasszonyok különböző rendeltetésű kanalakat tartottak készenlétben a liszt, a tejföl, a só stb. kiméréséhez. Ezek egyike volt a jellegzetes formájú, fából készült mézkanál is, hiszen ennek használata megkönnyítette a ragadós méz adagolását, emellett nem kellett azzal vesződni, hogy lesúrolják minden egyes használat után.
Elveszíti a gyógyhatását, ha fémmel érintkezik?
A jó minőségű méz, glükóz- és fruktóztartalmán kívül különböző ásványi anyagokat, nyomelemeket, enzimeket tartalmaz. A leggyakoribb, mézzel kapcsolatos hiedelem éppen ez utóbbira vonatkozik: eszerint lehetőleg ne nyúljunk a mézbe fémkanállal, mert így el fogja veszíteni a gyógyhatását: a fém kölcsönhatásba lép a mézben lévő enzimekkel, és elpusztítja azokat.
A hiedelemnek némi valóságalapja is van, hiszen a rozsdamentes fémből készült konyhai eszközök csak az utóbbi néhány évtizedben váltak általánosan elterjedtté.
Korábban az evőeszközök leginkább fából készültek, de ha mégis valamilyen fémből készítették őket, az gyakran ón, ólom, később alumínium, réz vagy egyéb olcsó fém volt.
Annak ellenére, hogy az íze a lehető legtávolabb áll a savanyútól, a méz kémhatása savas: pH-értéke általában 3,4 és 6,1 között mozog. A savas kémhatású anyagok pedig rozsdásodást idézhetnek elő fémtárgyakon, vagy, ami még rosszabb, mérgező vegyületek oldódhatnak ki belőlük.
Ezért ne tedd forró italba a mézet
Nem érdemes tehát hosszú ideig a mézben hagyni a fémkanalat, akkor sem, ha rozsdamentes, de ha egy-egy pillanatra belenyúlunk fémből készült kanállal, semmi bajunk nem lesz – sem nekünk, sem a kanálnak, sem a méznek. Ha viszont szeretjük a hagyományokat, egészen nyugodtan használjunk fából készült mézkanalat: szemet gyönyörködtető látvány, ha a mézet erről csorgatjuk a teába. Persze, csak akkor, ha nem túl forró a tea: a méz enzimtartalma ugyanis 40 fok felett lebomlik.
Ha szeretnéd tudni, mire érdemes figyelni, ha igazán jó minőségű mézet vásárolnál, az alábbi cikket ajánljuk a figyelmedbe.
