Ez a trükk segít, hogy tovább használhasd a konyhai szivacsot, és a baktériumokat is megöli

Olvasási idő kb. 2 perc

Kutatások szerint a konyhai szivacsban veszélyes baktériumok telepednek meg, ezért fertőtlenítés nélkül nem szabad túl sokáig használni.

Az évek során több, egymástól független tanulmány – köztük egy, a Nature's Scientific Reportsban 2017-ben közzétett kutatás is – megállapította, hogy a konyhai szivacsok hemzsegnek a baktériumoktól. És ebben semmi túlzás nincs: a kutatók a szivacsok felületéről 362 különböző baktériumtípust mutattak ki, ami azt jelenti, hogy ezek rejtik a legtöbb mikroorganizmust a lakásban, felülmúlva a vécét is.

Ha a baktériumok jelenléte nem is rettent el, akkor is számolnod kell azzal, hogy a szivacsok az idő múlásával kellemetlen szagokat áraszthatnak, és hajlamosak szétesni. Mutatjuk, mit tehetsz, hogy visszafordítsd a folyamatot.

Így fertőtlenítsd a szivacsot sóval

Az asztali só higroszkópos hatású, vagyis magához vonzza a nedvességet. Ez az oka annak, hogy párás időben a só átnedvesedhet, és eltömítheti a sószórót.

A használt konyhai szivacsban gyorsan elszaporodhatnak a baktériumok
Fotó: RightOne / Getty Images Hungary

A House Digest szerint ennek van némi előnye is, mivel a só a szivacsból is képes felszívni a nedvességet, ami meggátolhatja a baktériumok és a penész elszaporodását, ezáltal féken tartja a kellemetlen szagokat. A só egyúttal felszívja a használt szivacsban felhalmozódó olajokat is, így fokozza annak megcsorbult tisztítóhatását is.

Ha szeretnéd kipróbálni, a szakemberek az alábbi két módszert ajánlják:

1. Sós vizes áztatás

Öblítsd le a szivacsot meleg vízzel, majd nyomkodd meg, hogy megszabadulj a rátapadó morzsáktól és egyéb felületi szennyeződésektől. Ezután tölts meg egy edényt meleg vízzel, és adj hozzá negyedcsészényi (körülbelül 72 gramm) sót, majd addig kevergesd, amíg teljesen fel nem oldódik.

Ha megvagy, merítsd alá a szivacsot keverékben, majd éjszakára, vagy legalább néhány órára hagyd benne, végül pedig csavard ki, és a csap alatt alaposan öblítsd le.

A só baktériumölő hatású, ezért a szivacs fertőtlenítésére is alkalmas
Fotó: Detry26 / Getty Images Hungary

2. Ecetes áztatás

Itt ugyanaz a teendőd, mint a sós vizes áztatásnál, azzal a különbséggel, hogy a keveréknek 2,5 deci vízből, 1,25 deci ecetből és 3 evőkanál sóból kell állnia. Ennek a megközelítésnek az előnye, hogy bár a só önmagában is baktériumölő hatású, az ecet a baktériumok 99,99 százalékát képes elpusztítani. Ha nincs otthon só vagy ecet, a fertőtlenítéshez használhatod a mikrót is

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.