Soha ne hagyd ezeket a tárgyakat az ablakpárkányon: baj lehet belőle

Olvasási idő kb. 2 perc

A tűző nap nem csupán a bőrödre hat károsan, hanem az ablakpárkányon hagyott tárgyakra is.

Ezekre a tárgyakra károsan hat a napsütés

Az ablakpárkányt sokan extra pakolóhelyként használják, ami egy kis lakásban, ahol kevés a hely, nagyon is indokolt lehet, ennek ellenére érdemes megválogatni, hogy mivel pakolja meg az ember. Míg a legtöbb dísztárgy és a nagy fényigényű szobanövények számára tökéletes hely lehet az ablakpárkány, addig más tárgyakat nem szabad itt tárolni, mert a napsütés tönkreteheti őket. Lássunk 4 jellemző példát.

1. Könyvek

Az ablakpárkányon sorakozó könyvek meghitt, otthonos hangulatot kölcsönözhetnek az adott helyiségnek, de nem biztos, hogy megéri: a közvetlen napsütéstől kifakulhatnak, és felgyorsulhat elhasználódásuk folyamata is.

A könyvek is károsodhatnak a napsütéstől
Fotó: Rawf8 / Getty Images Hungary

Arról nem is beszélve, hogy a gyakori hőmérséklet- és páratartalom-ingadozás következtében nedvesség érheti őket, amitől összeragadhatnak a lapjaik, illetve hajlamosak lehetnek a penészedésre.

2. Gyógyszerek

A gyógyszereket véletlenül se hagyd az ablakban, vagy más olyan helyen, ahol ki vannak téve a tűző napnak, hiszen sötét, száraz helyen kell tárolni őket. Erre azért is fontos odafigyelni, mert

a napfénytől elveszíthetik hatásukat, így elképzelhető, hogy nem fognak segíteni, amikor a legnagyobb szükséged lenne rájuk.

3. Ételek

Érthető, ha a konyhában minden szabad felületet ki akarsz használni, de jusson eszedbe, hogy a legtöbb élelmiszer nem viseli jól sem a közvetlen napsütést, sem a hőmérséklet-ingadozást, amitől még a lejárati idejük előtt megromolhatnak. Ez igaz a zöldségekre és gyümölcsökre is, amelyek a gyümölcslegyeket is vonzhatják, ha sokáig nyílt helyen maradnak.

Az ablakpárkányon hagyott gyümölcsök gyorsabban megromolhatnak
Fotó: Melissa Ross / Getty Images Hungary

4. Tisztítószerek

Csakúgy, mint a gyógyszerek, a tisztítószerek – beleértve a mosogatószert is – a napfénynek való kitettség miatt veszíthetnek hatásukból, ezért már nem feltétlenül lesznek alkalmasak ellátni feladatukat, ami további problémákat szülhet – különösen, ha a fertőtlenítés lenne a cél. Itt szintén érvényes, hogy tárolásuk során kerülni kell a változó hőmérsékletet.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.