Teszt: ezek most a legjobb sütőmargarinok

A Nébih szakemberei 20 termék komplex ellenőrzését végezték el, melynek keretében laboratóriumi paramétereket mértek, illetve a jelöléseket is ellenőrizték.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Szupermenta program idei zárótesztjén az ünnepi előkészületek egyik kiemelt termékcsoportját, a sütő- és főzőmargarinokat vizsgálta. Az eredmény azt mutatja, hogy a termékek élelmiszer-biztonsági szempontból megfelelőek, de a jelölések terén azért akadnak hiányosságok.

Mire jutott a laborvizsgálat?

A Nébih a laboratóriumi vizsgálatok során megmérte a margarinok zsírtartalmát, valamint a bennük található A- és D-vitaminok mennyiségét, illetve egyes termékeknél a laktóz (tejcukor), kazein (tejfehérje), a tartósítószer, az erukasav, valamint a nehézfémek közül az ólom és a réz jelenlétét is ellenőrizte.

Az eredmény szerint a vizsgált margarinok megfeleltek a laktózmentes jelölésnek, és zsírtartalmuk is megegyezett a jelölésen feltüntetett értékkel. További jó hír, hogy nehézfémeket egyik termék sem tartalmazott, miközben az erukasav aránya – amely nagy mennyiségben fogyasztva káros lehetne a szervezet számára – jóval a határérték alatt maradt.

Milyen hiányosságokat találtak?

A laboratórium egy margarinnál kis mennyiségű szorbinsavat mutatott ki, amit a csomagolásán nem tüntettek fel az összetevők között, egy másiknál pedig a kókusz- és szójaolaj csak a jelölésen szerepelt, magában a termékben azonban nem.

Akadtak hiányosságok a margarinok megnevezésben, valamint az adalékanyagok jelölésében is. A hatóság hét esetben figyelmeztetésben részesíti a termékek forgalmazóit, valamint két esetben – a feltárt súlyosabb hiányosságok miatt – élelmiszer-ellenőrzési bírságot szab ki. A bírságok és az eljárási költségek várható összege körülbelül 340 ezer forint lesz. A Nébih a hibák kijavítása érdekében minden esetben intézkedési terv benyújtására kötelezi a vállalkozókat.

Melyik a legfinomabb?

A Szupermenta kedveltségi vizsgálatán egy szakértőkből és laikusokból álló csapat pontozta a margarinokat a Dívány tesztjeinél is alkalmazott „vakkóstolásos” módszerével. Az értékelések alapján a dobogó legfelső fokára a Líra 70 százalékos zsírtartalmú margarin állhatott fel, a második helyen a Rama Laktózmentes 72 százalékos zsírtartalmú margarin végzett, míg a harmadik helyezést a Liga Laktózmentes csökkentett zsírtartalmú margarin szerezte meg. A részletes eredményekért kattints ide.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek