18 alapszabály a munkahelyi vécé használatához

Olvasási idő kb. 2 perc

Bár az ember gyakran a fél életét a munkahelyén tölti, az mégsem az otthona. Mivel több más emberrel osztozunk ugyanazon a vécén, használatára is más szabályok vonatkoznak, mint odahaza.

A Medium szerzője, John LeFevre humorral jócskán átitatott tanácsainak segítségével könnyen elsajátíthatod a munkahelyi mellékhelyiség higiénikus, illedelmes és kényelmes használatát.

  1. Elővigyázatos dolog vécépapírral kipárnázni az ülőkét, de nem kell túlzásba vinni és félórát ezzel tölteni. Nem barikádot építesz.
  2. Érdemes megkeresni a legtisztább illemhelyet az épületben: ezek általában a tárgyalók környékén és a HR-esek szekciójában találhatók.
  3. Lehetőség szerint ne viselj olyan cipőt és zoknit, amely alapján mások könnyedén felismernek a vécéajtó mögött.
  4. Amikor szólít a szükség, ne jelentsd be a munkatársaidnak, hogy vécére mész.
  5. Légyszi, ne kezdj el a kollégáidnak mesélni a vécén eltöltött időről!
  6. Még véletlenül se gyújts rá a vécében, de elektromos cigit se vegyél a szádba. Ha nagyon vágysz rá, futtasd át gyorsan, vajon mit is szívogatsz be ilyenkor. 
  7. Ugyanebből az okból kifolyólag könyvet és újságot se vigyél magaddal, és a benti klotyón ne kapd elő az okostelefonodat sem. (Vagy még inkább: ne hozd ki onnan!)
  8. Kifelé menet nyugodtan ragadd meg a kilincset és nyomd le. Ne várj rá, hogy más nyissa ki az ajtót, és papír zsebkendőbe sem érdemes burkolni a kezed.
  9. A piszoárnál légyszi, ne kezdd el az élettörténeted mesélni a melletted állónak. Valószínűleg nem érdekli.
  10. Nagydolgod végzése közben aztán végképp ne beszélgess másokkal.
  11. Bármilyen furcsa zajt is hallasz a szomszédból, nem muszáj rá reagálnod. Sőt. De ami a legfontosabb: semmiképp se kezdj el poénkodni.
  12. Ha viszont a szomszédból átkopognak, kopogj vissza… már csak a kíváncsiság okán is.
  13. Ne telefonálj a vécén. Gondolj ilyenkor arra, aki a másik ajtó mögött ül, és még inkább arra, aki a vonal túloldalán hallgatja a történéseket. 
  14. Kerüld el a sor legvégén található fülkét. Mivel az tűnik a legvédettebbnek, azt használják a legtöbben, így mindig az a legmocskosabb is. 
  15. Aranyszabály: ha pisilés közben hátra kell csavarnod a nyakkendődet, akkor vagy a nyakkendőd túl hosszú vagy a farkad túl rövid.
  16. Sose akard lábbal leöblíteni a vécét. Nyugodtan érj hozzá az öblítő szelepéhez, aztán alaposan moss kezet.
  17. A vécén ülve mindenki egyenrangú. Ne itt kezdj főnökösködni a beosztottjaiddal.
  18. Ne dobd bele a használt rágógumit a vécékagylóba. A piszoárba se. Gondolj arra, akinek ki kell majd halásznia onnét.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.