Egy gigantikus pláza lett a Sziget

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tulajdonképpen semmit nem kell kivinned a fesztiválra, mert mindent megkapsz helyben. Nem olcsón, de tényleg minden van.

A Sziget néhány évvel ezelőtt is már azt állította magáról, hogy olyan az egész mint egy miniállam, a programfüzet is egy útlevél ebbe a kis külön köztársaságba, de idén arra jöttem rá, hogy ez az egész továbbmutat ennél, és a fesztivál nem más, mint egy gigantikus szabadtéri pláza, ahol egyébként a szokásos haknifellépések (lásd Sláger FM színpad az Ámokfutókkal meg Kerozinnal) mellett vannak normális koncertek is, meg közben reklámok és vásárlás minden mennyiségben, sőt ügyeket is lehet intézni

Minden van, de tényleg minden

Ha hirtelen ledobnának valakit a Szigeten egy elég vaskosan töltött bankkártyával, hogy akkor most egy hétig érezd jól magad, tulajdonképpen az égvilágon semmi olyan nem lenne, amiben hiányt kellene szenvednie. Jó, talán csúcsmobilt vagy kütyüket nem tudna venni magának, de egyébként minden beszerezhető, sőt néha irigykedik is az ember, hogy miért is nem ilyenek a városban is a boltok. Mondjuk a légkondi azért hiányzik. 

Az Aldiban mindent be lehet szerezni, ráadásul teljesen emberi áron. Friss péksütemények, zöldségek és gyümölcsök, felvágottak, sajt, minden van, sőt még a híres középső sor sem maradt ki, csak most szerszámok vagy konyhai kisgépek helyett kifejezetten a fesztiválozók kényelmét szolgáló termékeket kínálnak. És ami a legjobb, hogy miután megvetted a boltban a grillhúst vagy sajtot, azt a bolt mellett ingyen meg is csinálják neked. Ugye mennyire csodálatos lenne, ha ez a való világban is így működne? Vagyis bevásárolnánk a vasárnapi ebédhez, majd a bolt mellett már szorgos szakácsok klopfolnák is a rántani szánt húst, miközben rotyogna a húsleves. 

Galéria ikon

17

És a középső sor sem hiányozhat.
Galéria: Pláza lett a Sziget
Fotó: Ruzsovics Dorina / Dívány

A Rossmannban minden van, amire a Szigeten szükséged lehet egy drogériából. A nyilvánvaló tusfürdő, sampon, fogkefe, fogkrém, naptej és higiéniai termékek vonalán túl hajgumikat, bizsukat meg akár akciós óvszert is lehet venni, hogy tényleg ne árnyékolja be semmi a bulit. Korábban itt is volt extra szolgáltatás, ahogyan idén például a Volton is kisminkeltek és megcsinálták a frizurádat is, ez szintén nem lenne rossz a való életben sem. Azt nem mondom, hogy ott helyben a bolt mellett szeretnék lezuhanyozni,.

Az sem baj ha tönkremegy a cipőd, vagy rájössz, hogy kifejezetten rossz ötlet volt papucsban vagy szandálban nekivágni a bulinak, ugyanis van a Szigeten Deichmann is nem túl drága cipőkkel, gumicsizmákkal vagy akár újabb papuccsal is megörvendeztetheted magad. Az extra itt is jár, azonnal ki is dekorálják neked, hiszen a Szigeten mindenki egyéniség, még akkor is, ha az idei fesztivál egyértelműen legnagyobb trendje az az egyen hajfonat és a csillámos arcdísz.

És ha már csak egy farmer rövidnadrág, spagettipántos póló vagy valami csillámos felső hiányzik a fesztiválérzéshez, akkor irány a H&M. A márkaegy butik mellett egy egész szelfiparkot berendezett,  ahol csúszdán érkezhetsz a buborékok közé, hintázhatsz, és hónod alá kaphatsz egy műflamingót is egy közös fotó erejéig. Ha pedig nem lenne elég, amit itt találsz, akkor menj a bazársorra, ahol aztán tényleg bármilyen ruhaneműt megvehetsz. Jó hír, hogy vannak fiatal magyar dizájnerek darabjaiból is ruhák, de ha éppen plüssállatot szeretnél venni, azt is kapsz. 

Galéria ikon

17

Mert olyan szelfid lehet, mint az ismert arcoknak.
Galéria: Pláza lett a Sziget
Fotó: Ruzsovics Dorina / Dívány

Vannak szolgáltatások is

Ha még mindig nem győztünk meg, hogy a Sziget olyan mint egy pláza, akkor eláruljuk, hogy az üzletek, a kajasor és mozi mellett vannak egyéb szolgáltatások is. Természetesen tudsz intézni postai ügyeket, vehetsz vonatjegyet vagy bérletet, de van kint járási rendőrség is, és külföldiek az elveszett személyi igazolványukat vagy útlevelüket is tudják pótolni, hogy haza jussanak valahogy. Több múzeum is kivonult, ami azért elég ritkán fordul elő bármelyik klasszikus plázában, de akár közjegyzővel is beszélhetsz két koncert között, ha éppen felmerül valamilyen kérdésed. 

És reklámok mindenhol

Ahogy ez egy plázában fel sem tűnik, úgy egy idő után a Szigeten sem, csak akkor esik le, hogy már márkákban beszélsz, amikor valaki felhív és megkérdezi hol vagy, te meg azt mondod, hogy az Unicumnál vagy hogy éppen a Jack Daniel's-nél ücsörögsz, nagyjából pontosan ugyanúgy, mint mikor egy plázában adsz úgy útbaigazítást, hogy éppen melyik üzletegység mellett kell elfordulni balra.

Annyiból jobb egy kicsit a helyzet, hogy itt sikerült annyira durván hosszú neveket alkotni, hogy azokat senki sem jegyzi meg, és viszonylag nehéz, hogy úgy daráljon be a marketing gépezet, hogy olyanokat kellene kimondanod, hogy itt várlak a Mastercard színpad by A38 előtt, szemben a Petőfi Rádió-Telekom Volt Fesztivál Színpaddal, ahogyan hasonló okokból soha nem fogsz találkozót szervezni a Paks II Interaktív Tájékoztató Kamionhoz sem, hanem maradnak a jól bevált Csónakház, Nagyszínpad, A38, vagy mondjuk Aldi, mint legegyszerűbb tájékozódási pontok. 

Galéria ikon

17

Meg persze segítenek is.
Galéria: Pláza lett a Sziget
Fotó: Ruzsovics Dorina / Dívány
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.