Lebukott a zsebesbanda, kiderültek a módszereik. Mutatjuk, hogy csinálják!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár tuti megoldás nincs, összegyűjtöttük a legjobb tanácsokat, amik talán megvédenek a zsebesektől.

Bár hatékony és bombabiztos megoldás nincs a zsebesek és tolvajok ellen, de azért van néhány tanácsunk arra, hogyan lehet csökkenteni az esélyt, hogy potenciális áldozat legyél. A baj csak annyi, hogy hiába teszel meg mindent, ha egy bűnöző téged akar kirabolni, akkor tőled fogja elvenni az értékeidet. 

Ahogy azt korábban már megírtuk, egy furcsa emberkísérletbe kezdtünk, nem direkt, hanem a balszerencse hozta úgy, hogy kiraboltak külföldön. Akkor azt írtam, hogy az ügyek intézése mellett a másik fontos aspektus az lesz, hogy ne magadat okold az egész miatt, mert még a legkörültekintőbb és elővigyázatosabb emberekkel is megtörténik a baj. 

Aztán kiderült, hogy igazából csak onnan nem jön segítség, ahonnan igazán várod,vagyis a biztosítótól, aki minden kiskaput kinyit, minden követ megmozgat és minden logikusnak tűnő érvedet keresztülhúzza három logikátlannal, csak azért, hogy a végén leírhassa, hogy sajnálja, de az égvilágon semmit nem fizet, de azért kössél máskor is biztosítást, akkor majd hátha szerencsésebb leszel, például megkéselnek, és talán akkor valamit visszacsepegtetnek. 

Fotó: Shutterstock

A két cikk után több olvasónk is megírta a történetét, ami közös mindegyikben, hogy mindannyian kötöttek utasbiztosítást, és nagyjából ugyanígy jártak mint én. Biztosításuk nekik is volt, különböző cégeknél, de ugyanarra jutottak mint én, vagyis semmire. De az is egyértelművé vált, hogy az egész nem egy elszigetelt eset, rablók, tolvajok, zsebesek mindenhol vannak, a történetek Görögország mellett Spanyolországból, Olaszországból és Franciaországból is jöttek a hasonló történetek, de nem csak turistaként lehet áldozat.

Franciaországban nemrég fogtak el egy hatalmas zsebes bandát, akiket összesen 3 millió eurónyi érték lopásával vádoltak meg, úgyhogy a helyi rendőrség összegyűjtött egy csomó olyan infót, ami hasznos lehet mindenkinek, mert a teljesen egyértelmű tanácsok mellett megmutatja, milyen trükköket alkalmaznak a zsebesek, hogy észrevétlenül elvegyenek mindent, ami érték. 

  • Mindenből legyen egy tartalék: Talán nem vagy olyan szerencsétlen, hogy egyszerre raboljanak ki a metrón és a hotelszobád is feltörjék, szóval ésszerű ha a szállásodon, lehetőleg a széfben vagy a szennyeseid között elrejtve hagyni egy kis készpénzt, illetve ha két bankkártyád van, akkor az egyiket szintén hagyd a szálláson. 
  • Mindig legyen nálad a táskád: Mikor kimész cigizni, elmész a mosdóba, mindig vidd magaddal az értékeid. Soha ne hagyd a szék hátára akasztva vagy a földön a táskád, mert nem csak a tömegközlekedés, vagy a múzeumok és turista látványosságok vonzzák a tolvajokat, hanem az éttermek és a bulihelyek is. 
  • Csak visszafogottan. Sosem tudhatod, milyen kapcsolatai vannak az utcai fagyisnak vagy szuvenírárusnak, a pincérnek vagy a boltosnak. Mindig diszkréten fizess, ne lássa a másik, hogy mennyi pénz van a tárcádban. Ne vegyél fel drága ékszert egy sima városnézéshez, ne hordd a pénztárcát a farzsebedben, és ne vedd elő a telefonod a metrón, mert a záródó ajtók előtt kikapják a kezedből. 
  • Ne beszélgess emberekkel a bankautomatánál. Állítólag működik az a taktika, hogy mikor pénzt veszel ki, egy gyerek elvonja a figyelmed az után, hogy beütötted a PIN-kódodat. Mondjuk keresi az elveszett anyukáját vagy segítséget kér. Amíg te segítesz, addig egy másik a lehető legmagasabb összeget leveszi a kártyádról, és te észre sem veszed. Legalábbis a franciák ezt állítják. 
  • Ne állj szóba idegenekkel: Másik bevett szokás, hogy segítséget kérnek, mondjuk útbaigazítást egy nagy térképen, vagy "véletlenül" leöntenek valamivel. Ilyenkor minél hamarabb lépj ki ebből a szituációból, ugyanis amíg te valakit nyugtatgatsz, a többiek szépen kizsebelnek. Bármit megtesznek, hogy elvonják a figyelmedet. Az elkapott csoport simán színlelt ájulást, kamuverekedéseket, de egy rögtönzött örömzenélés is lehet, hogy az elterelő hadművelet része. 
  • Nem találnak aranygyűrűt. Szintén a párizsi banda módszere volt, hogy úgy tettek, mintha éppen találtak volna egy aranygyűrűt a folyóparton. Neki nem kell, ezért eladja neked olyan áron, hogy azért hülye lennél nem megvenni. Jó ha tudod, hogy az a gyűrű nem arany, vagyis ilyenekért soha ne adj pénzt, mert kamu az egész. 
  • Örök klasszikus a barátságkarkötő. Párizsban a Montmarte környékén sokszor nagyon erőszakosan próbálnak a kezedre csomózni egy cérnakarkötőt, de már más országokban is gyakran felbukkan ez a módszer. Ha nem vagy elég óvatos sikerül is nekik, és akkor fizethetsz, ugyanis azt csak ollóval fogod tudni leszedni magadról. Legyél nagyon határozott, a kedvesség legapróbb szikrája is megerősítés lesz számukra, és nem szállnak majd le rólad. 

Hogy hogyan tudsz ügyeket intézni, és mire figyelj, mikor külföldön vagy és megtörtént a baj, arról itt olvashatsz

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.