6 trükk, amivel felgyorsíthatod a főzést

Olvasási idő kb. 2 perc

Olvasztani csakis fémben, a sárgáját meg szívd ki műanyag palackkal. Tovább is van, mondjuk még?

A Daily Mail által a hangzatos „receptfejlesztő” titulussal felruházott ausztrál Stephanie Hinton trükkjei között szerepel olyan módszer is, ami akár félórával is lerövidítheti egy étel elkészítési idejét. A nagy mennyiségben és előre elkészített rizs lefagyasztása mellett a húsok felolvasztásával és a tojássárgájának a fehérjétől való gyors elkülönítésével is lehet spórolni Stephanie szerint.

1. Tárazz be köretekből és zöldségekből!

Ha a kedvenc rizsünkből előre megfőzünk egy adagot, máris 30 perccel előbbre vagyunk az ausztrál hölgy szerint. A kész köreteket elég ugyanis levenni a fagyasztóból, majd egy kevés forró vízzel nyakon önteni és máris fogyaszthatók. Jó ötlet lehet Stephanie szerint az is, ha amikor zöldséget pucolunk és szeletelünk, gondolunk a jövőre is, és ha már nekiálltunk, rögtön dupla adaggal készülünk, hogy egy későbbi étkezés során ne kelljen újra a répákkal robotolni. Emellett a félbevágott, amúgy gyorsan megrohadó/felpuhuló csili, fokhagyma és gyömbér lefagyasztása is segíthet. Így a már megpucolt zöldségek sem vesznek kárba, csak bele kell őket reszelni a fazékba.

2. Nem muszáj pucolni

A gyömbér frusztrálóan időigényes lecsupaszítása is megspórolható, ha friss darabokat vásárol az ember, ebben az esetben ugyanis héjastul is fogyasztható a fűszernövény. Ja, és úgy általában kihagyható ez a vesződség a gyökérzöldségeknél, ha elég alaposan megtisztítjuk azokat

3. Turbózd fel a karamellizálást!

Ha a recept szerint karamellizált hagymákra van szükséged, egy csipetnyi szódabikarbónával lehet felpörgetni a folyamatot. Persze vigyázni kell arra, hogy ne kerüljön belőle túl sok az ételbe, mert más lesz az íze. Ja, és sóra is szükséged lesz, igaz, csak a legvégén. 

4. Műanyag palackkal a tojássárgája ellen

Ha kiskanalakkal kardozol, örökké tart a dolog, egy tiszta műanyag palackkal azonban sokkal könnyebb az ember dolga: helyezd a felszippantani kívánt tojás fölé, nyomd össze és huss, máris az üvegben a sárgája.

5. Serpenyőben is főhet a tészta

Ha szorít az idő, és nem akarod megvárni, amíg szépen-lassan felforr a víz, akkor két lehetőséged van: vagy beveted a vízforralót, vagy serpenyőbe rakod a tészát, felöntöd egy kis vízzel, és ráteszel egy fedőt. 

6. Pakold fémtálba a húst!

Az olvasztást nagyobb húsdarab esetében akár napokig is eltartó folyamatán azzal is gyorsíthatunk valamennyit, ha fém tálban hagyjuk magára a húst. A jobb hővezető képességgel rendelkező tálakban egy fokkal gyorsabban felolvadnak ugyanis a húsok.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.