15 egészségesnek hitt fogás, ami rosszabb, mint gondolnád

Olvasási idő kb. 4 perc

A vendéglátás marketinggépezete kiváló érzékkel lovagolja meg az egészséges táplálkozás körüli őrületet. Az étlapokon manapság már külön szekciót szentelnek a fitneszételeknek, hogy újabb vendégeket vonzzanak be. A bökkenő csak az, hogy a fitt kaják ugyanúgy tele lehetnek mesterséges anyagokkal, ahogy bármi más, ráadásul a tápanyagtartalom tekintetében is erős hiányosságokat mutathatnak.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az összes létező diétás kaja csapnivalóan rossz lenne. De azért nem árt kétszer is meggondolnod, hogy mit válassz az étlapról. Attól, hogy egy fogás nem annyira hizlaló, nem feltétlenül lesz automatikusan egészséges. Könnyen lehet, hogy jobban járnál egy másikkal, ami ugyan kisebb hatásfokkal segíti a kilók ellen folytatott harcodat, viszont minden lényeges tápanyaghoz hozzájuthatsz belőle.

Amit tehát rendelsz, az ne csak úgy legyen egészséges, hogy nem tartalmaz rejtett kalóriákat, hanem úgy is, hogy kellően tápláló, ami a Daily Meal gyűjtésében szereplő 15 ételről maradéktalanul nem mondható el.

1. Karfiolpizza

Ami nem azonos a karfiolos pizzával, hiszen a zöldség igazából a lisztet helyettesíti benne. Hogy ez miért jó? Azért, mert alacsonyabb a kalóriatartalma mint az olaszok eredeti találmányá,  és adalékanyagok sincsenek benne. Legalábbis, ha otthon készíted el. Az étteremben ugyanis nem tudhatod, hogy felütik-e valamivel – tojással, sajttal, olajjal és mesterséges emulgeálószerekkel – a tésztáját, hogy szebb textúrát kapjon és több lóvét hozzon. 

2. Kínai brokkolis csirke

Oké, a brokkoli tényleg príma, és a csirkében sincs semmiféle kivetnivaló. A ludas itt a ragacsos szósz, melyben a húst megfürdetik, illetve a fehér rizs, amit mellé kínálnak, hiszen így már rögtön kevésbé egészséges az egész.

3. Gyümölcslevek

Vannak helyek, ahol arra törekednek, hogy a gyümölcslé egyszerű hozzávalókból, cukor hozzáadása nélkül készüljön, máshol azonban pont fordítva történik. A végeredmény ugyancsak egy hideg és finom ital, csak éppen az táplálkozási szempontból nem más, mint egy pohár folyékony cukor. Ha rostos falatokra vágysz, és biztosra szeretnél menni, inkább eredeti állapotukban, egészben edd meg a gyümölcsöket.

4. Tojásfehérje omlett

Kétségtelen, hogy a tojásfehérje kevesebb kalóriát tartalmaz, ami mindenképpen előnyös, a kutatások ugyanakkor rámutattak, hogy a mértékkel fogyasztott (napi egy-kettő) tojássárgától sem fogsz a kardiológián kikötni, mert ebben a mennyiségben nincs jelentős hatása a koleszterinszintedre. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbiból egészséges zsírokhoz és más fontos tápanyagokhoz juthatsz. Ennek fényében ne érjen meglepetésként, ha tojásfehérjés omletted belapátolása után zsíros ételekről kezdesz fantáziálni.

5. Flatbread (laposkenyér)

Ez a pizzaszerű harapnivaló nem is olyan kicsi, mint ahogy az étlapon szereplő kép alapján várnád. Ha előétel gyanánt kérsz ki egyet a partnereddel, az nagyjából azzal ér fel, mintha benyomnál egy egész pizzaszeletet a főétel előtt.

6. Rántott cukkini

Jó, a panír mögött valahol egy egészséges zöldség rejtőzik. A gond abból adódik, hogy azt olajban/zsírban sütik ki, majd majonézzel, tartármártással, esetenként sült krumpli körettel találják, ami alaposan megdobhatja kalóriabeviteledet.

7. Buggyantott hal

A buggyantott hal nem képzi a magyar éttermek kínálatának szerves részét, de ha valahol mégis belefutnál, faggasd ki róla a pincért, mert megeshet, hogy a színfalak mögötti buggyantás zsírral történik.

8. Saláta

„Csak egy salátát kérek!” Ismerős a mondat? Akkor ideje stratégiát váltanod – pontosabban az eddigieknél mélyebben tanulmányoznod, hogy a kiszemelt tétel miből is áll. Néhány saláta egyszerűen túl soványka ahhoz, hogy elegendő tápanyaghoz juss belőle, de az is jellemző, hogy a kevéske zöldség mellé annyi minden más kerül, hogy a tányérodon lévő kupac szénhidráttartalma a hagyományos ételekével vetekedik. Vegyük például a kínai csirkesalátát: az alapja a legkevésbé tápláló zöldség, a jégsaláta, melyet wontonnal és olajos dresszinggel turbóznak fel.

9. Spenótköret

Popeye kedvenc izomnövelője igazi szuperételnek tekinthető, már ha eltekintünk az olajtól, amit főzés közben magába szív. Így aztán bármennyire is tápláló, a vártnál több kalória lakozhat benne.

10. Smoothie

Bár az önálló fogásnak is beillő italról valószínűleg hegyekben álló zamatos gyümölcsökre asszociálsz, jobb ha tudod, hogy egyes vendéglátóegységekben hozzáadott cukorral igyekeznek még ellenállhatatlanabbá tenni az ízét. Egy rendes étkezést pedig amúgy sem helyesíthet, hiszen fehérje- és zsírtartalma meglehetősen szegényes.

11. Szusi

A kis tekercsekben felszolgált szusi szintén megtévesztő lehet. Az apró falatkákat a szádba tömködve talán bele sem gondolsz, hogy mennyi fehér rizs és nátrium landol a gyomrodban – főleg, ha a kísértésnek engedve a korlátlan fogyasztásos menüt választod. A mértékletesség ezért a szusinál sem elhanyagolható.

12. Sült édesburgonya

A sima krumplival ellentétben az édesburgonya lassan felszívódó szénhidrátnak számít, ami máris jobb választássá teszi, de a lényeg ettől nem változik: rendszerint bő olajban sütik ki, majd valamilyen zsíros mártogatóssal teszik eléd.

13. Pulykás szendvics

Hiába tűnik egészséges kombónak, a klasszikus szendvicsen sajnos nem sokat lendít a mutatóban belepakolt satnya salátalevél, főként úgy, hogy általában fehér kenyérrel és feldolgozott, nátriumban dúskáló hússzeletekkel párosítják.

14. Vegawrap

Szeretnéd, hogy 10 perce múlva újra rád törjön az éhség, miután lenyeled az utolsó falatot? Akkor a vegawrap a tökéletes választás számodra. Nyilván, ha nemet mondasz a húsra, korlátozottak az opcióid, de a zöldségek, a humusz és a tortilla kombinációjával nem fogsz egykönnyen jóllakni, és zsír-, illetve fehérjeszükségleteidet is csak korlátozott mértékben elégítheted ki.

15. Vegahamburger

A magas rosttartalmú vegahambi kézenfekvő döntésnek tűnhet a húsos változattal szemben, de a vendéglátás sötét bugyraiban megesik, hogy éppúgy hemzseg a mesterséges anyagoktól, mint a többi, és ebbe nem kizárólag a fehér lisztes, tartósítószert és térfogatnövelőt tartalmazó zsemle tartozik bele. 

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.