Éhezz vagy inkább tömd tele magad, ha beteg vagy?

Egy állatkísérlet eredményei alapján, úgy tűnik, egyáltalán nem mindegy, mit eszel betegen.

Egy nemrég publikált tanulmány szerzői szerint a betegség típusától függ a dolog, vagyis bizonyos esetekben előnyös és hatékony, máskor viszont kifejezetten káros a zabálás. A kutatásról a Popular Science számolt be. 

Az étvágytalanság esetleges következményeit egereken figyelték meg a kutatók. A kísérletben résztvevő bátor rágcsálók egy részét a liszteriózis ételmérgezéses tüneteit kiváltó baktériummal, a többieket pedig influenzával fertőzte meg a csapat, majd megvizsgálta, hogy reagált az egerek immunrendszere az éheztetésre és a zabálásra.

A kutatók azt találták, hogy amennyiben etették őket, a baktériummal megfertőzött egerek sokkal nagyobb eséllyel haltak bele a fertőzésekbe, mint az influenzavírussal megfertőzött társaik. Emellett arra is rájöttek, hogy az influenzát túlélő egerek a tápban található glükóznak köszönhették az életüket. A kísérletek során ugyanis a glükóz feldolgozását ellehetetlenítő gyógyszerekkel is megpróbálkoztak a kutatók: a bakteriális fertőzések sújtotta egerek túlélési esélyeit ez egyértelműen segítette, a vírusok elleni harcot azonban megnehezítette a glükóz hiánya. A bakteriális fertőzések esetében az éhező üzemmódba kapcsolt szervezet által lebontott és ketonokká alakított zsiradékok bizonyultak hasznosnak, ezt pedig a glükóz megvonásával voltak képesek előidézni a kutatók.

Amennyiben mindez a különböző eredetű fertőzésekkel küzdő emberi szervezet esetében is hatékonynak bizonyul, akár az intenzív osztályon ápolt betegek túlélési esélyein is javíthat az egereken tesztelt módszer. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra