Testközelből mutatjuk meg, hogy készül a Milka újhullámos csokija

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lila tehenet csak a bejáratnál, szobor formájában láttunk, viszont találkoztunk egy Schubert nevű robottal, ami annyira szupertitkos, hogy lefotózni sem lehetett, illetve megtudtuk, hogy a selejtes csokik egy részét szerencsés malacok falhatják fel. Tarts velünk a székesfehérvári Győri Keksz gyáérba, ahol egyetlen műszak alatt 5-7 tonnányi készül a Milka új csokoládéjából, hogy egész Európának jusson belőle.

Nincs is olyan ember, aki ne szeretné a csokit. Ezért is használtuk ki a lehetőséget, amikor meghívást kaptunk a Milkától azzal az ígérettel, hogy beleshetünk a Mondelez International csoporthoz tartozó Győri Keksz székesfehérvári üzemének kulisszái mögé. Az apropót az szolgáltatta, hogy elkezdődött a Milka Waves gyártása az európai piac számára.

Csokiúton a Himalájáig

Mielőtt elmerülünk a csokigyártás csodálatos világában, ejtsünk néhány szót a sajtótájékoztatóról, melyen a gyár vezetőin kívül Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, illetve Liptai Claudia vett részt. Az üzemről Pál László Balázs sorolt fel pár érdekességet, aki még csak két hetet töltött gyárigazgatóként, amikor a jelenlétünkben kilökték a sajtó reflektorfénye elé.

Fotó: Szécsi István / Dívány

Ahogy azt alapozásként elmondta, futószalagjaikról olyan klasszikus magyar termékek gördülnek le, mint a Vaníliás Karika, a Pilóta Keksz és a Győri Édes termékcsalád, valamint számos nemzetközi márkával is büszkélkedhetnek, mint a TUC krékerek, vagy az Oreo, aminek a tört változatát állítják elő. A csoki vonatkozásában ez több ezer tonnányi terméket jelent. Az elképesztő mennyiséget jól szemlélteti, hogy ha egymás mellé pakolnák az egy év alatt legyártott Milka Waves csokikat, akkor Székesfehérvártól egészen a Mount Everest lábáig érnének.

Fotó: Szécsi István / Dívány

Találkozás Schuberttel

A száraz tények ismertetése után eljött a várva várt pillanat. Kitárultak előttünk az ipari rész kapui. De csak azután, hogy tetőtől talpig egy vegyvédelmi ruhára emlékeztető öltözékbe, illetve szakáll- és hajhullás ellen védő maszkba, sapkába bújtunk (amelyben mindannyian rendkívül hülyén festettünk), majd átestünk egy kézfertőtlenítéssel tarkított, gondos kézmosáson, nehogy véletlenül is megsértsük a szigorú tisztasági előírásokat.

Fotó: Szécsi István / Dívány

A gyárterületre lépve egyből megcsapott minket a csoki keksszel keveredő, átható illata, amely a gépek zajával keveredve teremtette meg túránk alaphangultatát. Az első masina, amivel rövidesen találkoztunk, maga Schubert volt. Ne úgy képzeld el, mint Mikrobit vagy egy Transformerst. A robot tulajdonképpen egy hatalmas, üveggel borított doboz, amelynek karjai rendületlenül pakolják a futószalagon érkező – a TUC és LU termékekben felhasznált – apró kekszdarabokat a táblás öntőformákra. Fotón ezt sajnos nem mutathatjuk meg, mert többször is felhívták a figyelmünket, hogy a technológia szupertitkos, ezért ne próbáljuk megörökíteni.

Fotó: Szécsi István / Dívány

Sehol egy lila tehén

A lila teheneket nem a gyár hátsó udvarában fejik meg alpesi ruhás emberek. Mayer Tamás termelésvezető a Dívány kérdésére elárulta, hogy a már elkészült, finomított csokoládémasszát házon belül kapják. Jelenleg a pozsonyi Milka-gyárból, ahonnan tankerautókkal érkezik ide az alapanyag.

Fotó: Szécsi István / Dívány

Székesfehérváron aztán egy 25 tonnás kültéri silóba fejtik át a csokoládét, ahol 45 fokos hőmérsékleten tartják. Azért ilyen magas hőmérsékleten, mert a massza egy hosszú csővezetéken keresztül utazik a gyárban, ezért fontos, hogy ne dermedjen meg a csövekben.

Tizedfokokon múlik az eredmény

Amikor a folyékony massza beérkezik a gyártóterületre, elkezdődik a csokikészítés alfája és omegája, az úgynevezett temperálás. Az apró részletekkel nem untatnánk. A lényeg annyi, hogy szép lassan lehűtik a csokit, hogy utána tálcákba önthessék.

Fotó: Szécsi István / Dívány

A hőmérsékletet tizedfokos pontossággal kell beállítani, mert ezen múlik minden: a procedúra a termék szavatossági idejét, színét, állagát, törhetőségét és ízét is befolyásolja. Az érték, amit megcéloznak, 29,5-30 Celsius-fok közé esik.

Technológiai vívmányok

A Waves gyártása speciális technológiákat igényelt. A fehér és a tejcsokit egyidejűleg, egymás mellett öntik össze a tálcán, amihez a gyár egy egyedi adagolót állított üzembe, amely sehol máshol létezik ebben a formában.

Fotó: Szécsi István / Dívány

Mivel a csokoládé nem terül szét azonnal, sokkal inkább pont- vagy karikaszerűen áll össze, végigmegy egy rázóasztalon, hogy elnyerje végső, lapos formáját. A táblák a következő lépésben a dolgozók által csak bogyószóróként emlegetett – hiszen a golyószóró elég furán hangzana – berendezés felé robognak, ami az említett golyócskákkal tűzdeli meg a képlékeny csokit, majd egy másik gép nyomja bele azokat.

Fotó: Szécsi István / Dívány

A gyártási művelet utolsó lépcsőfokát az újabb hűtés jelenti. A táblákat egy alagútban dermesztik meg 9-10 Celsius-fokra, hogy kellőképpen megszilárduljanak.

Fotó: Szécsi István / Dívány

Boldog disznók

A kalandos út végén az új csokoládé más termékekhez hasonlatosan minőség-ellenőrzésen esik át. Ha valamilyen rendellenességet, törést vagy sarokhiányt tapasztalnak, a munkások leszedik a hibás darabokat a sorról.

Fotó: Szécsi István / Dívány

De ez nem minden. Az összes termék súlyát lemérik, hogy a vevőkhöz csak tökéletes csokik kerülhessenek, és végigmennek egy fémdetektoron is, hogy kiszűrjék az esetleges szennyeződéseket. A csokoládé drága mulatság, ezért a selejtes áru nem a szeméttelepen végzi. Ami mondjuk csak törött vagy vékonyabb, beolvasztják, leszűrik, majd újra feldolgozzák. Ami meg már nem ehető, mert leesett a földre, azt állati etetésre adják tovább.

Fotó: Szécsi István / Dívány

Bármennyire is hihetetlen, disznóknak készül táp belőle. A minőség-ellenőrzést követően már csak a csomagolás van hátra. A csokit egy gép fűzi körbe fóliával, majd dobozokba és raklapokra kerül, és mehet is a boltokba. Mayer Tamás szerint a fenti módszerrel 5-7 tonnányi csokit tudnak előállítani egy 8 órás műszak alatt.

Fotó: Szécsi István / Dívány
Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.