Az 5 leggyakoribb hiba, amit növénytulajdonosként elkövethetsz

Olvasási idő kb. 3 perc

Már a vásárlásnál el lehet rontani a bimbózó kapcsolatot, és utána sem biztos, hogy könnyebb lesz.

A New York-i Tula House két tulajdonosa, Christan Summers és Ivan Martinez az Apartment Therapynak mesélt arról, hogy mik a legáltalánosabb vétségek, amiket a kevésbé tudatos és/vagy elkötelezett tulajdonosok elkövetnek szobanövényeik ellen. 

1. Nem tekinted élőlénynek

Egy szép növényre ugyanolyan kellemes ránézni mint egy szép dísztárgyra, és vannak, amelyeket nemcsak az esztétikum miatt érdemes beszerezni, hanem azért is, mert tisztítják otthonunk levegőjét. És hiába a jó szolgálat, sokan tárgyként kezelik a szobanövényeiket, ami a lehető legrosszabb hozzáállás. Nem, nem kell feltétlenül beszélni vagy énekelni hozzájuk, de azért foglalkozzunk velük többet mint egy nagymamától örökölt nippel. 

2. Nem törődsz az igényeivel

Mielőtt beruháznál az első vagy egy új szobanövényre, mindenképpen mérd fel, hogy milyen viszonyok vannak az otthonodban, és ez alapján melyik fajnak/fajtának a legnagyobbak a túlélési esélyei. Fontos szempont, hogy az adott növénynek milyen a fény-, víz-, pára-, hő- és táplálékigénye. És nem, nincs olyan hogy igénytelen növény, amivel egyáltalán nem kell foglalkozni. 

3. Nem nézed meg a földet öntözés előtt

Sok szobanövény - tisztelet a kivételeknek, mint például néhány páfrány - akkor igényli csak az öntözést, ha a földje már 2-12 centiméterig száraz, kevesen szeretik, ha a gyökerük vízben áll. Aki akarja, az ujját is beledughatja a cserépbe, ha meg akarja nézni, mi a helyzet, de megértjük, ha valaki nem akar ezzel bajlódni, és inkább beszerez pár cserépbe dugható nedvességmérőt. És honnan lehet még tudni, hogy nem megfelelő mennyiségű vizet kap növényünk?  Amennyiben túl száraz a föld, a növény gyökerei egészségesek bár, de nem jutnak elég nedvességhez, ezért az kókadni kezd. Ugyanez a tünet akkor is, ha túlöntözöd, ez azonban a rosszabb: a túl sok víz kitölti a föld pórusait, így a gyökerek rothadásnak indulnak. A beteg gyökerek nem tudják a vizet és tápanyagokat felvenni, ezért a növény lankadni kezd. A két tünet között a különbség az, hogy az előbbinél száraz a talaj, a második esetben szinte tocsog, és gyakran kellemetlen szagú is.

4. Nem foglalkozol a leveleivel

A cikk a következő hasonlattal próbálja nyomatékosítani, hogy milyen merényletet követ el az, aki nem mossa és törölgeti le a leveleket: gondolj bele, milyen rossz lenne, ha bizonyos időközönként nem zuhanyozhatnál vagy fürödhetnél. A természetben az eső persze gondoskodik a szabadban élő növényekről, de a négy fal között ránk marad ez a feladat. Állítólag havonta legalább kétszer kell vízzel lespriccelni és/vagy nedves ronggyal letörölgetni a leveleket. 

5. Feleslegesen ülteted át

Állítólag van egy ökölszabály, amely szerint akkor érdemes átköltöztetni egy növényt, ha öntözés után 1-2 nappal csontszáraz lesz a földje. Ez ugyanis azt jelzi, hogy a cserépben szinte alig maradt valami a gyökereken kívül. Átültetéskor olyan új lakhelyet válasszunk, ami 5-7 centiméterrel szélesebb és magasabb az előzőnél, és nem kell megijedni, ha a lakás dísze ezután nem kezd el eszeveszett módon növekedni. 

+1 Nem adsz neki enni 

Sokan elfeledkeznek a tápoldatozásról, pedig a szobanövényeknek is szükség van tápanyagokra, és főként tavasztól őszig érdemes erre odafigyelni. Szakboltokban is lehet kapni speciális termékeket, és ugye mondanunk sem kell, hogy mielőtt bármit is kezdenénk velük, érdemes elolvasni a használati utasítást az adagolásról, de házi praktikákkal is lehet próbálkozni. Emellett nem árt megtanulni, mik azok az intő jelek, amik azt mutatják, szobanövényünk éhezik. Szobanövényeinknél többnyire a nitrogén hiánya lép fel, ekkor csökött növekedés a jellemző, az alsó levelek hullanak, és csak a hajtásvégeken van zöld, vagy a fajtára jellemző színű levél. A magnézium vagy a vas hiánya esetében a levéllemezen az erek zöldek maradnak, a többi rész sárgul - írtuk korábbi cikkünkben.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.