Házi gyümölcsöt szeretne, de gyorsan? Ültessen málnát!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kevés munkával is elég jól terem, nehéz elrontani, és mindenki szereti.

Amikor az embernek először lesz kiskertje, rend szerint azonnal felhorgad benne a vágy, hogy saját gyümölcse legyen – meg persze paradicsoma, de az utóbbinak általában semmi akadálya. Úgyhogy maradjunk a gyümölcskérdésnél, ami már sokkal nehezebb menet, mivel gyümölcsfát nem lehet egy nyár alatt növeszteni.

Akinek már volt kiskertje, pontosan tudja, hogy a gyümölcs-és zöldségtermelés hobbiszinten sokkal inkább romantikus és meditatív, mint hasznos tevékenység. Reálisan a helyzet ugyanis az, hogy az ember dolgozik vele egy csomót, megtervezi, felássa, elülteti, gondozza lelkesen. Aztán jön a fagy, meg az aszály, meg a jégeső, és ha még az sem, akkor majd a csigák meg a lótücskök megteszik, amit az időjárás eddig nem intézett el.

Tehát, valami olyan növényre van szükségünk, ami 1.) egy év alatt termőre fordul – a gyümölcsfák máris kiestek, 2.) nincs kitéve túlzottan az elemeknek – vagyis fájdalom, a szamócát, mint kézenfekvő megoldást, szintén elfejthetjük a meglehetős lutrifaktor miatt.

Megoldás: a málna

A legtöbb bogyós gyümölcs, rendkívül előzékeny módon, nem fán, hanem kisebb félcserjéken nő, éppen ezért tökéletesen megfelelnek a fenti kritériumoknak. Közülük is a legfinomabb a málna, aminek most épp szezonja van, úgyhogy ha most megkívánják, nemsokára már el is ültethetik, és akkor jövőre (de inkább utána) lehet sajátjuk. Ráadásul tényleg nagyon szerencsétlennek kell lenni, hogy még a málna se teremjen, de azért pár dologra menet közbe is érdemes odafigyelni. Vegyük sorra, higgyék el, jó lesz!

A málnatöveket általában ősszel szokás elültetni, de most szerencsénk van, mert elég csapadékos évet fogtunk ki. Ezért akár most is érdemes lehet próbálkozni, főleg, ha ismerős kertjében találunk szép gyökérhajtásokat, vagy (ahogy mi is), költöztetni kényszerülünk a kertet.

Málnadzsungel a kerítés tövében

Általában a kerítés mellé szokás telepíteni, ami némi védelmet biztosít a növénynek, de figyeljünk rá, hogy kapjon elég napot, különben nem lesz finom, édes a termés.

Ha szárazság van, akkor locsolni is kell (vagy ráereszteni a gyerek kismedencéjének a tartalmát), különben összetöppednek a szemek és nem fejlődnek ki. Eddig az alapok, most jönnek a finomságok.

Hagyjunk neki jó sok helyet!

Telepítéskor nehéz elképzelni, hogy a földből kiálló egy-két pálcika pár éven belül málnadzsungellé burjánzik majd, pedig így lesz. Úgyhogy a rendelkezésre álló hellyel bánjunk nagyvonalúan, ugyanis a legváratlanabb helyeken, akár méterekkel arrébb is kinőhetnek a gyökérhajtások, amik kis szerencsével hamar termőre is fordulnak. Igaz, ezeket vissza is vághatjuk (vagy továbbadhatjuk szaporítóanyagként), elég lesz nekünk a tőhajtás is a folyamatos megújuláshoz.

Egyébként azért érdemes a málnát félreeső helyre (vagy a kerítés tövébe) ültetni, mert fájdalom, igen szúrós növény, vagyis nem túl kellemes a málnabokrok között bujkálni.

Metszés

A málna metszésével nem lesz sok dolgunk. Az interneten több helyen is fellelhető a tanács, hogy ősszel a földtől 20 centire vissza kell vágni a növényt, de több év tapasztalata után azt kell, hogy tanácsoljam, hogy eszükbe ne jusson! Ebben az esetben ugyanis egész tavasszal azon fog dolgozni a növényünk, hogy hajtásokat hozzon, és egyáltalán nem fog gyümölcsöt teremni, egy szemet sem. Kipróbáltam, nem jött be. Ellenben, amikor győzött a lustaság, és úgy hagytam télre az egészet, a következő nyáron bőven csemegézhetett a finom gyümölcsből a család.

Alakul az idei termés

Tavasszal egyébként érdemes figyelni, hogy melyik ág nem akar kizöldülni (egy hajtás két évig él, az első évben kifejlődik, a következő évben terem, aztán elszárad) ezektől meg kell tisztítani a növényt: éles és tiszta metszőollóval egyszerűen le kell vágni. A metszőolló állapotára mindig érdemes odafigyelni, ha kell, szakemberrel éleztetni, hogy vágáskor ne roncsolja a növényt. A tisztaságra pedig azért kell gondot fordítani, nehogy betegséget vigyünk át egyik növényről a másikra.

További szeretgetések

Természetesen, mint minden növényt, a málnát is folyamatosan figyelemmel kell kísérni, hogy időben észrevegyük, ha valami baja van (énekelni nem kell neki, de lehet). Tetvesedésre szerencsére nem hajlamos, ami még egy igen ütős érv mellette, viszont előszeretettel rakják a petéjüket mindenféle kártevők a friss hajtásokba.

Ezért ha azt látjuk, hogy a zöld hajtásvégek összepöndörödnek, akkor gyanút kell fogni, szét kell hajtani a leveleket, és ha ott látjuk a rovart bármilyen fejlődési állapotában, egyszerűen tépjük le a hajtást és vessük tűzre, fojtsuk vízbe, vagy tapossuk össze. Ezzel a növényvédelem részét el is intéztük a dolognak, mondhatni, biotermelésre is kiválóan alkalmas a gyümölcs. (Ha túl sok a kártevő rovar a kertben, érdemes beruházni egy feromoncsapdára, egészen döbbenetes mennyiséget képes kinyírni belőlük).

Mindent egybevetve, a málna minden szempontból sikertermék: kevés munkával is elég jól terem, nehéz elrontani, és mindenki szereti. Próbálják ki bátran!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.