Méhhoteleket nyitott az Aldi

Olvasási idő kb. 2 perc

De mi ennek az értelme, és mit keres több ezer méh az Aldi biatorbágyi központja mellett?

Tudta, hogy a méh a harmadik legfontosabb haszonállat a szarvasmarha és a sertés után? Ráadásul nemcsak a zöldségekről és a gyümölcsökről kellene lemondanunk a méhek szorgos munkája nélkül, de az állatoknak sem jutna takarmány, és még egy üveg bort se ihatna meg a nagy ijedségre. A virágzó növények 80 százalékának szüksége van a méhek általi beporzásra, sőt az is kiderült, hogy egy fél üveg méz előállításához akár 40 ezer kilométert is kell repülniük. Ezért is indított kampányt az Aldi a méhek védelmében. 

A kampány részeként egy méhhotelt rendeztek be a biatorbágyi központ mellett, ahol öt méhcsaládról gondoskodnak egy profi méhész segítségével. Ezzel egy időben pedig a vásárlók figyelmét is felhívják arra, hogy méhek nélkül van ugyan élet, de korántsem ennyire színes és ízletes mint most. Korábban már írtunk az amerikai Whole Food Market kampányáról a méhek védelmében, ott az ismeretterjesztésen felül azon volt a hangsúly, hogy  a bioélelmiszerek irányába próbálták terelni a vásárlókat. 

Miért vannak veszélyben a méhek?

A hiányzó élőhelyek, nem elegendő táplálék és a környezetre ártalmas növényvédő szerek miatt vannak veszélyben a méhek.  A sajtótájékoztatón azt is megtudtuk, hogy nem csak önmagában ezek a felelősek, az emberi tényező ugyanennyire számít. Az Aldi méhésze, Tóth István  elmondta, hogy minimális odafigyelés is sokszor elég lenne, hiszen ha egy növényvédő szeren azt olvassák a gazdák, hogy kora esti órákban kell alkalmazni, annak pont az az oka, hogy például a méheket, amelyek ekkorra már visszatérnek a kasba megvédjék, kora reggelre ugyanis ezeknek a szereknek elmúlik a hatásuk, ami ártalmas lehetne rájuk. Ezzel szemben ha napközben használják a szert, az akkor még javában aktív méhek egyenesben kapják a mérget. Ezért fontos, hogy ne csak a növényvédő szerek összetételén, de az emberi hozzáálláson is változtassunk. 

Székács Tibor az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy anyacégük 2013 óta kiáll a méhek védelme mellett, a méhcsaládokkal a céljuk nem a méztermelés, hanem a figyelemfelhívás. "Üzleteinkben méhbarát termékeket, speciális mézeket árusítunk, és megvizsgáljuk a zöldség- és gyümölcsbeszállítóink termékeit is" - mondta Székács, aki arról is beszélt, hogy gyerekeknek rajzpályázattal készülnek és folyamatosan növelik a bioélelmiszerek számát az üzletekben. 

Galéria ikon

3

Galéria: Méhek költöztek az Aldi mellé
Fotó: Aldi
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.