A legnagyobb gyorséttermek imádják a hazait

Olvasási idő kb. 4 perc

Sőt, a magyar alapanyagok néhány külföldi gyorsétterembe is eljutnak.

Mindenki evett már gyorsétteremben. Vagy azért, mert gyorsan szeretett volna elfogyasztani egy ebédet, vagy mert az esett útba, vagy mert kimondottan szereti a felhozatalt, esetleg azért, hogy tisztában legyen vele mit is kell pontosan szidni, ha divatos akar lenni. Pedig a gyorséttermek többsége nem laboratóriumban tárolt vegyszerekből formázza a salátalevelet és nem is vízből és porból keveri ki egy üstben a bucit, hanem talán pontosan ugyanattól a termelőtől vásárolja, akitől ön is szokta. Megkérdeztük a legnagyobbakat, hogy ők honnan szerzik be a hozzávalókat az ételekhez. 

Arriba 

Az Arriba az egyik legfiatalabb, de gyorsan fejlődő gyorsétterem Budapesten, akik a mexikói ételspecialitásaikkal már három helyen is lehet találkozni Budapesten. Kálnon M. Tibor társalapító elmondta, hogy a mexikói ételeikhez meglehetősen sok alapanyagot Mexikóból importálnak, beleértve a chiliket, jalapeno paprikát, fűszereket, sőt még a fekete fekete babot is, mert ez elengedhetetlen, hogy az ételek megtartsák az autentikus mivoltukat. "Az összes hús, zöldség ill. tejterméket hazai beszállítóktól szerezzük be. Kiváló kapcsolatunk van egy helyi hentessel, aki az általunk elvárt minőségben szállítja a hazai csirke, marha, sertés húsokat. A zöldség beszállítónk a nagybani piacon dolgozik, itt szerintem vegyesen érkeznek hazai, ill. import zöldségek. Nálunk nagy mennyiségben fogy az avokádó, amire külön megállapodásunk van, hogy mindig megfelelő minőségben ill. mennyiségben legyen. Ez tudtommal külföldről érkezik. Ahol csak lehet, keressük a helyi beszállítókkal a kapcsolatot, azzal a céllal, hogy a lehető legfrissebb, legjobb minőségi alapanyagokkal dolgozzunk" - mondta megkeresésünkre a társalapító.

Burger King 

A Burger Kingnek  nagyjából 150 aktív beszállítója van, és ennek kb. 40 százaléka magyar. "Az EU csatlakozásig ez az arány 70% hazai és 30% import volt, utána fordult át nagyjából a jelenlegi szintre. Jelenleg hazai beszerzésből származó fontosabb termékcsoportok: zsemle, zöldségek, üdítő italok, csomagolóanyagok" -  mondta a Dívány megkeresésére a Burger Kinget is üzemeltető Fusion Zrt marketingvezetője. A vidéki éttermeknek van lehetőségük a központi beszerzéssel egyeztetve lokálisan megvenni a friss zöldségeket helyi termelőktől, de a nyári időszakban a központi beszerzés is közvetlenül magyar termelőtől vásárolja a friss zöldséget. "Ahhoz, hogy több magyar beszállítónk legyen hatékonyabb hazai gyártókra, versenyképesebb kondíciókra és a magasabb minőségbiztosítási rendszerek elvárásainak való megfelelésre lenne szükség és valószínűleg nagyobb gyártási mennyiségekre, kapacitásokra" - vázolta fel Makkay János, hogyan lehetne a magyar termékek arányát még magasabbra növelni.

Fotó: Shutterstock

KFC 

A KFC-nél friss csirkehúsból, kézzel készülnek az ételek. "Stratégiánk fontos része, hogy amikor csak lehet, friss, magyar alapanyagokat használunk. A csirkehúst szinte teljes egészében a szentesi Hungerit Zrt.-től vásároljuk – ők hetente többször szállítanak friss csirkehúst minden éttermünkbe. 2014-ben a megrendeléseink értéke ennél a partnerünknél meghaladta az egymilliárd forintot. Az éttermeinkben felhasznált összes zöldséget a zsámbéki K&K Family Kft.-től szerezzük be, éves szinten több mint 150 millió forint értékben. A szendvicseinkhez a zsemlét a Lantmannen Unibake Magyarország Zrt. biztosítja számunkra" - mondta Fukcius Tamás a KFC marketing managere, aki azt is elmondta, hogy örül, hogy számos magyar vállalattal sikerült hosszútávú kapcsolatot kialakítaniuk.  

McDonald's

A McDonald's az alapanyagainak jelentős részét magyarországi termelőktől, hazai feldolgozóktól szerzi be, sőt a vállalat hazai beszállító partnerei közül sokan a McDonald's hálózatán belül más európai országok éttermeinek is szállítanak termékeket. A hazai éttermekben felhasznált csirkehús mellett a saláta és paradicsom, a tojás, a sajt, de a szószok, öntetek és még a méz is magyar cégektől érkezik, akikkel már régre nyúlik vissza, és hosszú távú megállapodásokon alapszik a McDonald's-cal való kapcsolat. Az Univerrel például már 27 éve dolgoznak együtt, már az első hazai étterembe is Kecskemétről szállították a szendvicsszószokat. A cég évente 1200 tonna mennyiségben szállít az étteremláncnak 30-35 cikket, különböző kiszerelésben. Az Eisberg Hungary 1992 óta kizárólagos beszállítója a az étteremnek, a salátafélék, hagyma, kígyóuborka, paradicsom mind tőlük érkezik és 2003-tól már az osztrák McDonald's-okba is a magyar cég szállítja a zöldségeket. A szegedi Mezőker szállítja a vöröshagymát. Három millió mély almos tojás érkezik évente a szigetcsépi Capriovus Kft-től, míg a csirkehúsos termékek az OSI Food Solution Kft-től Bábolnáról, a hús alapanyag pedig a Master Good-tól Kisvárdáról érkezik nem csak a hazai, de számos külföldi McDonald's étterembe is. Az idei sláger, a libamáj Kiskunfélegyházáról, az Integrál Zrt-ből került az éttermekbe, míg a sajt Veszprémből, a méz Tófaluról érkezik a McDonald's-okba - válaszolta megkeresésünkre a McDonald's. A Mekivel kapcsolatban egyébként korábban mi is megnéztük, hogy a marhahúspogácsa tényleg marhahúsból készül.

Fotó: Shutterstock
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.