A fákkal együtt a Kertem is eltűnik majd a Városligetből

Olvasási idő kb. 2 perc

Úgy tűnik, elszámolta magát az a menő japán építészcsapat, akik a Magyar Zene Házát terveznék: nemhogy nem tudnak megmenteni fákat az építkezés során, de még továbbiakat is ki kell irtani.

A ligetlatvany.hu terveit elnézve a jövőben búcsút mondhatunk a város egyik leghangulatosabb kerthelyiségének, a Kertem nevű kocsmának: ha ugyanis a jelenlegi tervek alapján épül meg a Sou Fujimoto által tervezett Magyar Zene Háza a Városligetben, az pont ennek a helyén áll majd. Mi a szabadtéri szórakozóhely miatt is aggódunk, de osztjuk a szakemberek és a környezetvédők álláspontját is, akik az értelmetlen fakivágások okát nem értik.

Fotó: ligetlatvany.hu

A menő japán építésziroda tervei szerint a megvalósításhoz 26 fát kell kivágni és 17-et szándékoznak megmenteni. A ligetlatvany.hu szerint azonban, ha figyelembe vesszük a fák törzsátmérőjét, magasságát, korát, lombkoronájának közelségét a tetőhöz, akkor egy sem marad majd. Az oldal cikkéből kiderül az is, hogy a pinceszint és a nézőtérnek szánt domb miatt további 44 fát kell kivágni, amelyeket ugyan facsemetékkel kívánnak pótolni, de azok az árnyékoló tetőknek köszönhetően alulfejlettek maradnak majd.

Fotó: ligetlatvany.hu  

A felmerült problémán felbuzdulva megkérdeztünk egy szakavatott tájépítészt is arról, hogy valóban ilyen fakivágásokra számíthatunk e a ligetben. „A magyar valóságban biztosan. Tény, hogy sok pénzzel meg lehet menteni a nagy fákat, mármint ha az a cél. Csak sajnos a vezetékekre nem tudnak vigyázni, nemhogy a fák gyökerére.

Fotó: ligetlatvany.hu

Eleve úgy kezdődik, hogy felméretik majd a fákat, amikor kiderül, hogy a fele életveszélyes, a másik fele meg beteg, stb. Amúgy néhány éve a Margitszigeten is volt egy hasonló hiszti, ott végül átültették a nagy fákat. Ezzel egyébként sem lesz helyrerakva ez a park, ami a kontinens első közparkja. A Városliget ugyanis Angliát leszámítva Európa első olyan közparkja, ami ennek is készült. Anno sok tájépítész és építész önként készített róla tanulmányt. Az egészhez először is egy rendezési terv kellene nem pedig pályázat” – mondta a tájépítész.

Ha valakit behatóbban érdekel a Liget sorsa, akkor ide kattintva tanulmányozhatja a városliget hasznosításáról szóló anyagot, itt pedig megtekintheti, milyen alternatív koncepciót dolgozott ki egy független szakértői csoport a Liget Budapest új múzeumi épületeire kiírt tervpályázatára.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.