Nem okozott túl nagy meglepetést a szakmában, hogy a napokban megrendezett Maison & Objet díjátadón Tom Dixonnakítélték oda a neves „Designer of the Year” díjat – számol be a Designboom.com. A félig londoni, félig párizsi tervező idén is termékeny és sikeres évet tudhat maga mögött: év elején együtt dolgozott az Adidassal, majd „Eclectic” néven megtervezte első párizsi éttermét Fabienne és Philippe Amzalak illetve Jean-Louis Costes megbízásából, a díjátadón pedig bemutatta legújabb, októberben piacra kerülő, limitált szériás üveg és réz kollekcióját, mely poharakat, üvegeket és gyertyatartót is tartalmaz majd.
Az autodidakta dizájner 1959-ben született Tunéziában, családjával 1963-ban költöztek Angliába. Első munkáit a nyolcvanas években készítette, mialatt rájött, hogy mennyire szeret hegeszteni. Korát megelőzve, viszonylag hamar az újrahasznosítható, praktikus anyagok felé fordult, melyek meg is hozták számára az ismertséget. Munkásságáért, a brit design ipar felvirágoztatásáért a királynő OBE (Officer of the Most Excellent Order of the British Empire) érdemrendben részesítette. A Funkapolitan nevű együttes egykori basszusgitárosának ma már a világ leghíresebb múzeumai szerveznek kiállítást és hoznak létre állandó tárlatot világszerte.
A Chelsea Művészeti Iskolából kibukott tervező a nyolcvanas években tervezte meg legendás 'S' székét az olasz Cappellininek. 1998-ban került a Habitathoz, ahol 2008-ra a kreatív igazgatói posztig vitte. Az egyszerű, modern tervezésű, egyszerre szerethető és teátrális kiegészítőiről könnyen beazonosítható Dixon 2002-ben alapította meg saját nevén futó márkáját, az elmúlt több, mint tíz évben pedig olyan ikonikus darabokat dobott piacra, mint a Mirror Ball lámpa, a Copper Shade vagy a Wingback szék. Manapság előszeretettel rendez be szállodákat és éttermeket, de nyitott az új technológiai vívmányokra és új kivitelezési módszerekre is, például kifejezetten érdeklik a digitális gyártási folyamatok. Többek közt erről is beszélt a Coolhunting.com-nak adott interjújában.
Az M&O-n tartott előadásán említette, hogy olykor ön is kötényt ragad és beáll dolgozni a londoni éttermébe, a Dock Kitchenbe.
Igyekszem kéthetente beiktatni egy műszakot. Nagyon alázatos munka. Én a hideg előételekért és a desszertért felelek. A Dock nyitott látványkonyhaként működik, ami kiváló hely arra, hogy megfigyelhessem, hogy hogyan viszonyulnak az emberek a bútorokhoz és a világítótestekhez. Érdekel, hogy a zene vagy az ételek milyen hatással vannak a dizájnra. Bár katasztrófa lenne, ha ott is úgy viselkednék, mint egy tervező, nem?
Két hete nyitotta meg a Mondrian Londont a Sea Containersben. Mi inspirálta a tervezés során?
A Sea Containers egy csúnya beton épület a késő hetvenes évekből, mely eredetileg szállodának épült, de végül irodaház lett belőle. Mindezt egy amerikai építész, Warren Platner tervezte, aki a Knoll egyik legismertebb szék formáját is készítette, de ő tervezte a egykori World Trade Center legtetején található éttermet, a Windows on he World-öt is 1976-ban.
Nincs kifejezett tervezési módszerem. Keresem a történetet, amit aztán próbálok elmondani. Ennél a munkánál az angol-amerikai szövetség volt az eredeti elképzelés. Mindig is volt valamiféle kapcsolat és jól működő hajózási útvonal London és New York között, így emiatt bekerült néhány tengeri hatás is a tervekbe. A megbízó, a Morgans egy amerikai szállodalánc, aki most nyitotta meg első szállodáját Londonban.
Milyen formában fog megjelenni a London Design Festiválon?
Úgy döntöttünk, hogy éppen az ellenkezőjét csináljuk annak, amit mások. Egy nagyszabású kiárusítást rendezünk, így miközben mindenki az új termékét mutogatja, mi megszabadulunk mindentől ami régi. Mindezt egy factory outletben, a Designjunctionban szerveztük meg. Megszabadulunk mindentől, ami raktáron van, majd elkezdünk koncentrálni az új termékek eladására.
