Ennyiért tud berúgni a Szigeten

Olvasási idő kb. 4 perc

Áldozatkészen leittuk magunkat, hogy önnek ne kelljen találgatni, mennyibe kerül az elég. Bónusz: trükköznek-e a mennyiséggel és a külföldiekkel?

Ismét itt a hétvége, és végre lehet egy kicsit lazítani, azonban ha a Szigeten szeretné ezt megtenni, nem árt, ha előre felkészül a költségekre! Első ránézésre semmit nem változtak az árak a tavalyihoz képest, és ez később be is igazolódott. Jó, persze van ami egy kicsivel drágább lett, de hát az a 60-100 forintos árdifferencia senkit nem fog a földhöz verni. A pia amit vesz, az annál inkább...persze ha elég gyorsan tud inni. Ebben a melegben szerencsére jól hat az alkohol, és már egészen kis mennyiségtől be lehet rúgni, ha az a cél. Ez mit jelent? Kis pénzből is abszolút jól kivitelezhető a jó kedv. Legalábbis ezt mondják. Ennek jártunk utána.

Idén is kilátogattunk a Sziget Fesztiválra, hogy feltérképezzük mennyiért lehet jól berúgni a szigeten. Szerencsére a tavalyi árakhoz képest nincsen túl nagy változás, sőt, a pálinkáért például ugyanannyit kell kicsengetni. Az persze igaz, hogy még így is elég húzósak az árak, na de hahóó! Sziget van. Jó, nyilván simán lehet alapozni még a szigetre indulás előtt, sőt, azt hiszem ez kötelező.

Galéria ikon

10

Galéria: Olcsóbb lett a pia a Szigeten?
Fotó: Velvet

A legjobban fogyó piák nappal a fröccs és a sör, este pedig előszeretettel fogyasztják a vödrös koktélokat. Idén is összeverbuváltam egy kisebb csapatot (külföldieket és magyarokat), hogy leteszteljük, hol lehet a leggyorsabban piához jutni, illetve, hogy ha nem magyarul megy a rendelés, akkor is megvan-e a 4cl, és az ár is annyi, amennyinek lennie kell.

Mivel rohadt meleg van, és már az Alex Clare koncerten el kellett kezdenünk az alapozást, délután 4-kor kértük ki az első piákat: sörrel és fröccsel indítottunk. A sör ára 60 forinttal több lett, most 640, a fröccs nagyon jó áron van: hosszúlépés 420, vice 730 forint. Szóval ezt a hőséget nagyon jól lehet tűrni jéghideg piával, jó zenét hallgatva. Persze eleve a szigetfeeling priceless, ehhez már csak bónusz a megfizethető pia és a koncertek.

Mit érdemes inni a szigeten?

Tulajdonképpen bármit ami alkohol, természetesen némi kísérővel, amit sokkal inkább érdemesebb beszerezni a közeli Auchanban, mint a helyi árusoknál. Igaz, hogy a sziget területére nem szabad folyadékot bevinni, de a kánikula (hőségriadó) miatt, ettől most eltekintenek a szervezők (persze ez csak a vízre vonatkozik). Szóval jó hír, hogy nem kell 320 forintot kicsengetni egy fél literes vízért a szigeten, ami ugye ebben a melegben pont két korttyal lehörpinthető, hanem ugyanezt kevesebb mint a feléért a hiperben megveheti. Tényleg jófejség a szervezőktől, hogy nem hagyják kitikkadni az embert, baromi gáláns gesztus, köszönjük!

Szóval először jött a sör meg a fröccs, aztán ahogy sötétedett jött a hűvösebb idő is ugyanolyan elcseszett meleg volt. Jégkocka persze az egész szigeten hiánycikk, a sör jó hideg, a fröccs viszont egy langyos szörpre hasonlított két perc után. Így feláldoztuk magunkat, és a hőségben teszteltük a vodkát, pálinkát és rumot. Fura, de senki nem lett rosszul a csapatból, pedig ennyi mindent keverni azért nem akármi. Vajon ez a meleg miatt volt?!

Ennyit költöttünk, de igazán nem rúgtunk be

A legjobban a zölddió pálinkát bírtuk (a pénztárcánk már kevésbé), 1200 forint 4cl belőle, a vodka szódát meglepő módon 990 forintért kaptuk, a rumot meg vödörrel vedeltük (a 2 literes kiszerelés éri meg a legjobban) 6500 forintot kellett ott hagynunk a két literes kiszerelésért. Fejenként nagyjából 8000 forintot költöttünk alkoholra, ami ugye felér legalább egy üveg jó minőségű itallal, vagy két és fél üveg Bacardival, vagy négy üveg Sauska roséval. Bár lehet azt a módját is választani, hogy a sziget előtt csiccsent be, de mégis, azt az érzést nem tudja visszaadni, mint amikor kint kerül mámoros állapotba. A köztes megoldás a tuti: igyon meg pár pohár erős piát amíg kiér a szigetre, utána már csak szinten kell tartani az állapotot.

Várakozni alig kell, és nincs baj az angollal sem

Valahogy nincs akkor tumultus a szigeten, mint az elmúlt években, valószínűleg hétvégén viszont már rengetegen lesznek. Alig pár perces sorban állás után már kaptuk is az italokat, az angollal nem volt gondja a pultosoknak, és még csak nem is akartak átverni senkit. Sziget, mi így szeretünk!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.