Sonkakörkép: igazi kötözött sonka nincs, a rossz viszont drága

Olvasási idő kb. 5 perc

Kötözött sonkát már 879 forint/kg-os áron vehet, cserébe viszont túl sok jóra ne számítson. Igazi sonkára meg vadászni kell a fővárosban.

Már csak pár nap van húsvétig, ami sajnos az időjáráson egyáltalán nem látszik. A meteorológiai tavaszt meghazudtolva szakadatlanul esik a hó, hideg van, és még mindig nincs értelme elővenni a tavaszi ruháinkat.

Galéria ikon

15

Galéria: Sonkakörkép
Fotó: Dívány

Pár napja még bőrdzsekiben próbáltunk dacolni a tél ellen, jelentjük: ezt ma feladtuk! A kötözöttsonka-körképnek télikabátban és hótaposóban indultunk neki. Bejártuk fél Budapestet, hogy megtaláljuk a tökéletes, gyerekkort idéző húsvéti sonkát. Nos, a választék igen csekély, a hagyományos kötözött sonka pedig olyan, mint a GAP bolt az Árkád kettőben. Létezni létezik, csak még nem leltünk rá.

Szánalmas a kínálat a hiperek és szuperek polcain. Áru szinte alig van, kettő, maximum három fajta kötözött sonka közül lehet választani, és azok is mind a gumiszerű gyorsérlelésűek családjába tartoznak.

A piacok teljesen rendben voltak, csak éppen az nem volt, amit kerestünk. Elöljáróban szeretnénk tisztázni, hogy nem becsmérelni szeretnénk a piacon kapható sonkákat, csak éppen kissé ciki ráaggatni a húsvéti sonka címet ezekre a 21. századi utánzatokra. Kicsit olyan, mint Lindsay Lohant új Marylin Monroe-ként emlegetni mostanában.

Hiperszuper

Tesco

Első utunk a Bécsi úti Tescóba vezetett. A hűtőpultokban láthatóan ott figyelt megannyi sonka, a kutya sem vitte őket. Kinézetre jó zsírosnak tűntek, és még kicsit sem kezdett el összefutni a nyál a szánkban, amikor a kezünkbe vettük őket. Puha is, színe sincs, viszont magyar, és 999 forint kilója. Ugyanitt kapható a Pick híres Békebeli sonkája is, ami pár éve tényleg elképesztően finom volt. Az idei termés viszont nem sikerült annyira fényesre: már nem annyira sós és füstölt, de attól még nagyon is ehető! Főleg, ha a hiperes és szuperes felhozatalt vesszük. A békebeli kilója egy ezressel több mint az ízetlené, sajnos sejtjük, hogy melyik fog hamarabb elfogyni.

Auchan

A Szentendrei úti Auchanban hasonló élményekkel gazdagodtunk, de itt drágábban adják az ehetetlent: 1390 forint/kg áron. Mondjuk legalább annyiban korrekt a hiper (vagy a gyártó), hogy rányomták a sonka címkéjére: gyorspácolt. Náluk is van még elvétve egy-két Békebeli Pick, amit esetleg érdemes hazavinni, ha ön sem talál sehol érdemleges húsárut. Ugyanannyi az ára mint a Tescóban: 1990 forint/kg.

Lidl,  Aldi

A Huszti út felé vettük az irányt, ahol előbb a Lidl, majd az Aldi hűtőjébe kukkantottunk be. Túl sok újat nem tudtak mutatni ők sem, mondjuk nem is vártunk óriási csodát. A szokásos, szerintünk nem igazi kötözött sonka van mind a kettőben, előbbit 879 forint/kg-os áron kínálják, utóbbi 999 forintért. Mind a kettőben magyar termék van, ha másért nem, talán ezért kecsegtető.

Interspar

Ezt a kört az Eurocenterben lévő Intersparral zártuk. Meglepően sok, három típusú(!) kötözött sonkát szemléztünk: Spar saját márkást, Pick Békebelit és a Mangold termékét. A saját márkás a legolcsóbb, 999 forint egy kiló, ezt követi a már megszokott 1990 forintos árral a Békebeli, és most kapaszkodjanak meg! A mangalica sonkát, ami szintén gyorsérlelésű (!) 2490 forint/kg áron próbálják lenyomni a vevő torkán. Persze, rohadt jól hangzik, hogy mangalicából van – ami ugye nem annyira zsíros, mint a sima sertéshús – de hát ha ennek sincs jobb íze, minek ennyit kiadni érte? És ha már itt tartunk, a húsvéti sonka legyen zsíros.

Galéria ikon

15

Galéria: Sonkakörkép
Fotó: Dívány

Metro

A szerkesztőséghez legközebb eső, budakalászi üzletbe néztünk el teljesen fölöslegesen. Kötözött sonka alig van, de az is silány. Pár Békebelit viszont elszórtak a hűtőben, és sikerült egy sokkal olcsóbb termék kódját felragasztani éppen szemvonalban a húsok fölé. Sokan bedőltek ennek a trükknek (?) és örömködve tették kosarukba az egyébként 1980 forint/kg-os terméket.

Egyébként ha már itt jártunk, megnéztük az alapvető élelmiszerek, illetve a tisztítószerek árait is. Olyan nagy különbség nincs a hiperes árakhoz képest, hogy megérje nekünk ide kikocsikázni.

Fotókat talál a képgalériában, semmiképpen se hagyja ki!

Pácolás, érlelés, hagyományos és gyors

Pácolás:
a) Hagyományos pácolás: A húskészítményt tartósítás, íz- és színkialakítás céljából nitriteket és/vagy nitrátokat, konyhasót és más összetevőket tartalmazó oldatba merítik, vagy felületüket ezen anyagok keverékével bedörzsölik, és pácérettségig érlelik.
b) Gyorspácolás: A húskészítmény egyes alapanyagaiba íz- és színkialakítás céljából nitriteket, nitrátokat, konyhasót, és más összetevőket tartalmazó páclevet injektálnak, és/vagy vákuum alatt vagy anélkül a szöveti részekbe juttatnak.


Érlelés:
a) Hagyományos: A húskészítmények megfelelő kémiai összetételét és ízanyagait kialakító – érlelésgyorsító nélkül, elsősorban a szárításhoz kapcsolódó –, vízaktivitás-csökkentéssel járó technológiai folyamatok összessége.

b) Gyorsérlelés: Olyan mikrobiológiai (starterkultúra), vagy kémiai eredetű anyagok alkalmazása, amelyek elősegítik a húskészítmények szabályozott, a hagyományosnál gyorsabb érlelését.
 

Piac

Kórház utcai piac

Már nagyon untuk a sok gyorsérlelésű „gumilabdát”, és reméltük, hogy a III. kerületi, Kórház utcai piacon megtaláljuk, amit keresünk. Az Intersparból tehát egyenesen ide jöttünk. Míg tavaly roskadoztak a pultok a sonkáktól, idén a tavalyi készlet felét sem lehet látni az árusoknál. Halkan merjük csak megjegyezni, ha ez a válság miatt van, akkor végképp nem értjük a háromszázezres MacBook kattanást. De egy érdekes megfigyelést azért tettünk: itt találkoztunk először a hogyan-adjuk-el-a-nem-jó-terméket-úgy-hogy-jónak-tűnjön dologgal. Ugyanis felcímkézték a standokat egy sokat sejtető szlogennel: „hagyományos füstölésű kötözött sonka”. Ami egyébként egyáltalán nem rossz, sőt ahhoz képest, hogy füstaromával is adhatták volna ezt az ízt, egyenesen csodás. De attól még, mert rendesen van megfüstölve az a sonka, se sós nem lesz, se nagyon ízes. Hogy miért? Lentebb olvashatja.

Mi úgy érezzük, ez egy kicsit megtévesztő a vásárlók felé, és hogy ez nem a sonkák Ferrarija, nem is bizonyítja más jobban, mint az ára, 1790-1990 forint között kínálják őket.

Galéria ikon

15

Galéria: Sonkakörkép
Fotó: Dívány

Bosnyák téri piac

Miután szétfagytunk az óbudai piacon, átvergődtünk Pestre, ahol szintén fagyoskodtunk pár órát, mert szerettünk volna találni valakit, aki bevezet minket a hagyományos sonkakészítés rejtelmeibe. Miután körbejártuk a piacot, az egyik leglátványosabb pultnál horgonyoztunk le. Na, itt aztán volt minden jó, csak éppen rendes kötözött sonka nem. (Hagyományos nem kötözött húsok viszont igen!) Nem baj, ha már ott voltunk, beszélgettünk, és megtudtuk, milyen a jó sonka.

Így készül az igazi kötözött sonka

„Az igazi hagyományos kötözött sonkát először jó alaposan sóba forgatják, és legalább két hétig hagyják szikkadni” – kezdte Palicz Béla, a Lázár és Társa Kft. munkatársa. „Utána további két hétig érlelik sós, babérleveles, szerecsendiós, fokhagymás pácban, majd kiveszik a léből, és egy két napig szárítják. Ezután jöhet a füstölés, amihez eredetileg bükk- vagy tölgyfát kellene használni, de mivel ezekből igen csekély van csak hazánkban, sokan inkább az akácot használják helyettük. Ez azt jelenti, hogy a bükk és tölgy ára az egekben van, nyilván az akác sem olcsó, de több van belőle, és könnyebb beszerezni. Utóbbiból már 10 év alatt egy olyan fa cseperedik, amit simán ki lehet vágni.”

A vákumcsomagolt kötözött sonka? Khm!

„Hát azok sólétuningolva vannak!” – folytatta Palicz úr. „Nyilván önök is tapasztalták már, hogy vettek egy ilyen terméket, megfőzték, és nemhogy íze nem volt, de a felére is csökkent a hús. Na, ez azért van, mert ezeket felpuffasztják sólével, és ezzel együtt még egy csomó tartósítószert és mesterséges ízfokozót is belefecskendeznek. Végezetül ráhúznak egy vákumcsomagolást, és már mehet is a polcokra. A rendes sonkában soha nincsen tartósítószer, mert hát ugye a só simán megfelel erre a célra, és ízfokozók sem kellenek bele.”

És hogy miről lehet felismerni a jó húst?

  • Rendesen legyen megperzselve, ne legyen rajta szőrszál.
  • Tapintásra ne legyen puha, és ne engedjen levet.
  • Legyen rajta cégér.
  • Legalább 70 százalékban tartalmazzon húst.
  • A csomagoláson ne legyen zsír-, folyadék- vagy zselékiválás.
  • A hús sötétbordó legyen.
  • Az sem baj, ha a só kicsapódik a húson, ez fehér színű réteget képez a hús felszínén. És nem, ez nem penész! Csak só.
  • Kerülje a gyanúsan olcsó termékeket, vásároljon ott, ahol eddig is jó minőségű húskészítményeket vett.

+1 MDF piac, Árpád fejedelem útja

Ez a piac csak szombatonként üzemel reggel nyolctól délig. A múlt héten mi is lenéztünk, és csodák csodája, megtaláltuk, amit kerestünk! Van egy kis lakókocsi, ahol még igazi kötözött sonkát árulnak, igaz, egy kicsit borsos áron: 2700 forint/kg. Viszont ha azt nézzük, hogy az Intersparban kapható másolat 2490 forint, akkor előbbi már nem is tűnik annyira vészesnek, ugye?!

NÉBIH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságát kérdeztük

Dívány: Elmondható, hogy a piacon és a boltokban vásárolható sonkák mindegyike átesett élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzésen?

NÉBIH: Emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmiszertermék jogszerűen nem lehet fogalomban. A hatósági élelmiszerlánc-ellenőrzés hivatott biztosítani, hogy mind a hazai, mind a tagállami termékek biztonsággal fogyaszthatók. Az EU tagállamokból – az áruk szabad áramlásának elve alapján – a közösségi jogszabályoknak megfelelő módon előállított élelmiszerek érkezhetnek Magyarországra. Ki kell hangsúlyozni, hogy az élelmiszerbiztonság szavatolása elsősorban az élelmiszervállalkozók kötelezettsége. A hatóság a rendelkezésére álló eszközökkel ellenőrzi ennek teljesítését. A jogsértések kiszűrése sok esetben nem egyszerű feladat, és az egyes vállalkozóknak ugyanúgy kötelessége, mint a hatósági szakembereknek.

D: Amennyiben kimérve vásárolunk sonkát, tehát nincs rajta csomagolás, hogyan lehet meggyőződni a sonka származásáról és minőségéről?

N: A sérült csomagolású termék megvásárlása nem javasolt, ilyen esetben célszerű a forgalmazó figyelmét felhívni, aki selejtezi terméket. A csomagolatlan termékek vásárlását kategorikusan elutasítani nem indokolt. Az egyedi csomagolással nem rendelkező füstölt húskészítmények esetében a jelölést tartalmazó címke a termékhez van rögzítve. Az ömlesztve forgalmazott, úgynevezett lédig termékeknél a forgalmazó rendelkezik a termék paramétereit tartalmazó dokumentummal, ami alapján a vásárlót tájékoztatni tudja.

Továbbá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatósága felhívja az olvasók figyelmét, hogy „az élelmiszerbiztonság és a minőség – noha összefüggés elképzelhető a kettő között – nem ugyanaz.

„Egy szerényebb minőségi paraméterekkel bíró, esetleg olcsóbb termék is lehet biztonságos azáltal, hogy fogyasztása semmilyen kockázatot nem jelent, esetleg kisebb az élvezeti értéke. Egy élelmiszer minőségét sok tényező befolyásolhatja, az előállításához felhasznált alapanyagok, a gyártási technológia, a késztermék szállításának, tárolásának módja. A fogyasztói ár kalkulálásában szintén több dolog játszhat szerepet, de tekintve, hogy ez nem élelmiszerbiztonsági kérdés, erre hatóságunknak nincs ráhatása.

A hatósági ellenőrzési gyakorlatban tapasztaltak szerint az alacsonyabb minőségi paraméterekkel bíró termékek általában olcsóbbak, de az ár nagymértékben függ az árusítás helyétől, időpontjától.

A kereskedelem – a kereslethez igazodva – üzleti stratégiája szerint alakíthatja egy-egy szezonális termék árát, így esetenként magasabb minőségű élelmiszer is megvásárolható olcsóbb, „akciós” áron. A vásárláskor minden esetben javasolt ellenőrizni a kiválasztott termék fogyaszthatósági, illetve minőség-megőrzési idejét, és a jelölésen feltüntetett egyéb adatokat is. A termék összetétele segíthet annak eldöntésében, hogy az adott élelmiszer megfelel-e a vásárló elvárásainak, és segít az ár-érték arány megítélésében is.”

Reméljük, tudtunk segíteni! Ön hol veszi idén a sonkát? Írja meg nekünk a Shopaholic Facebookoldalán.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.