Önt érdekelné a kukacos cseresznyés szőlőcukor?

Olvasási idő kb. 2 perc

Megkóstoltuk: édes, büdös, viszont csak 150 forint egy zacskóval.

Elég extrém ajánlatnak tűnt a kisbolt ajtajára tacepaózott ajánlat a kukacos cseresznye ízesítésű Pez szőlőcukorról. Megvettem, kipróbáltam és nem kápráztatott el. Pedig a szőlőcukrot nagyon is kedvelem.

Galéria ikon

5

Galéria: Vegyen kukacos szőlőcukrot
Fotó: Dívány

A Margit körúton egy trafik kirakatában láttam meg pár napja a következő feliratot: „kukacos cseresznye ízű szőlőcukor érkezett.” Bár eszem ágában nem volt aznap shoppingolni, ezt azért mégsem hagyhattam ki.

A boltos nagyon kedves volt, elmondta, tavaly december közepén érkezett a limitált szériás(!) cukorka és annyi fogyott belőle pár hét alatt, hogy újra kellett rendelnie belőle. Mivel inkább törzsvásárlói vannak az üzletnek, ők fogyasztják nagy mennyiségben a „kukacos édességet”, de természetesen a kiírás is becsábítja a vevőket. „Azért tettem ki az ajtóra, mert újdonságnak számít és szellemesnek tartottam az ötletet is” - mondta az eladó.

Az elképzelés valóban működik, nekem is muszáj volt megvennem, de a kipróbálással azért simán ki tudtam várni hazáig.

Galéria ikon

5

Galéria: Vegyen kukacos szőlőcukrot
Fotó: Dívány

Aztán eljött a pillanat, meg kellett írnom ezt a postot, nem halogathattam tovább a kóstolást: nos, a cukorka íze egyszerűen émelyítően édes, ahogyan az illata is. Bár utóbbiról inkább az idős nénik száz éves parfümjei vagy a rég megromlott rúzs jut eszembe, mintsem az épp fáról leszedett jó érett kukacos cseresznye. Zárójelben megjegyzem, valódi cseresznye és kukac esetében rosszul tudok lenni, inkább kiköpöm mint lenyelem, ha ilyen kerül a számba. Ezek után érthető, miért is volt óriási kihívás megkóstolni a Pez termékét.

Szerencsére félbeharapott kukac nem figyelt vissza a szőlőcukorból, melynek az íze tényleg hajaz a nagyon érett cseresznyére. Gyanítom, rengetegféle aromát és mesterséges dolgot kellett összepréselni benne az íz eléréséhez.

Megnéztem az összetevőit, ahhoz képest még nem is olyan sokat: a 89 százalék szőlőcukor mellett citromsav, savanyúságot szabályozó anyag (nátrium-citrát), cseresznye aroma, csomósodástgátló anyag (zsírsavak magnéziumsói), hidrogénezett növényi zsírok, emulgeálószer (zsírsavak mono-és digliceridjei).

Az ára nem riasztó: 150 forintba kerül a 80 grammos zacskó. Próbálja ki nyugodtan, ha van hozzá gusztusa...

Ön szívesen megkóstolná a kukacos cukrot? Írja meg nekünk a Facebook Shopaholic oldalán.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?