A héten továbbra is hömpölygő színházi találkozóra még bőven érdemes becsatlakozni, de vigyázat, csak erős idegzetűeknek! A versenyelőadások előcsarnokában a vörös POSzTón sorra lépkednek a hírességek, a bejutás egyre nagyobb leleményességre sarkall. A média képviselői alanyi jogon már csak a karzatra férnek fel, közelharc küzdelem folyik az álló helyekért. Hamisítatlan fesztivál hangulat a csilláros ég alatt.
Napok óta mást sem teszek, mint helyet foglalok. Technikám a következő. Press kártyámmal a farmerem zsebére csíptetve elvegyülök a zsűri környékén, kettő az egyben: vagy elcsípek tőlük végre egy-egy hangtompított mondatot az esélyesekről, vagy legalább mellettük beosonhatok én is a nézőtérre. De nem jön össze. Pár nappal alatt mekkorát változott a világ; mit nem adnék most egy bársonyborítású székért a karzati lépcső helyett!
Beletörődöm, inkább az eseményekre koncentrálok és várom a csodát. Az előadások fokmérője a továbbiakban a kényelmi faktorom. Azt tekinthetjük jó előadásnak, ami magával ragad és feledteti a kemény padló okozta sajgó hátsó felem, kitekeredő nyakam és a mellettem duruzsoló fiatalság alapzajait. A darabok egymás után pörögnek le. Egy klassz klasszikus: Gogol Revizorja - Hevesi Sándor Színház; üdítő középiskolai nézőcsalogató rendezésben, aztán tíz perc szünet.
Megnézem a műsorfüzetet: Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline - Örkény István Színház, átballagok a Kamaraszínházba, teszek egy elhaló kísérletet, de letaglóz a tömeg. Nem férek be, és egy pontot túl már nem is erőltetem. Az utóbbi napok fesztivál fogyasztása ólmos fáradtsággal tölti meg tagjaimat és már csak egy könnyen feldolgozható DVD lebeg lecsukódó szemeim előtt.
Vasárnapra fotóst váltok - mindenkinek jár egy pihenőnap -, ezzel tompítom tegnapról marad lelkiismeretfurdalásomat. Dupla sebességre kapcsolok. Induljunk tiszta lappal, lecserélek otthon pár lepedőt. Az első szobáztató turnus lakásomból Bécs felé vette az irányt. A nemzetközi újságíró gárda híjján ma már csak a fővárosi média szállásigényét kell kielégítenem és természetesen olthatatlan kultúra szomját (alkoholra már gondolni sem bírunk). Irány a MOME kiállítása egy eldugott kirakat mögött és a Király utca 63. szám alatt. Penészfalú pincehidegben ődöngünk az új trenderek között. Fantasztikus! Színházi díszlettervek makettben, bábfigurák, divattippek, újrahasznosított műanyag jelmezek. Megnyugtató érzés, hogy a következő generáció is becsalogat majd a színházba, ha elhelyezkednek.
Tovább tolongok az előadás felé, fejemben mai szorongató kérdésem: vajon ma kinek láthatom mezítelen feneként? A válogató koncepciójában felfedezni vélem eme következetességet: legyen mindig pucérkodás a színpadon! Elhelyezkedek és belefeledkezem. A Szergej Medvegyev Fodrásznő története - Csokonay Színház -, Trill Zsolt és Szűcs Nelli párosával végre magával ragadott. Humorát nejlonba csomagolva ölte ki belőlem az elmúlt napok rendezéseit.
Felbuzdulva a látottakon átsétálunk az ókori sírkamrák közé és a Cella Septichora pátoszi terében a TÁP Színház stand up comedy-jébe csöppenünk. Csöppet zavar, hogy a srácok a buszban idefelé jövet nem tudtak semmi egyedit kitalálni a haknira, így csak a poénokat lövik le előre, de elalvás előtt már ez sem zavar. Hazafelé jó érzéssel zárom a napot, végre-végre láttam egy igazi verseny darabot!
Fotó: Ocsovai Gábor és POSzT
